Gazdaság Hírek Üzemanyag

Fidesz: a kormány figyelemmel kíséri az üzemanyagárak alakulását

A Fidesz szóvivőjének közlése szerint a kormány tisztában van azzal, hogy a magas üzemanyagárak hatással vannak a gazdaságra és a kereskedelemre, ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet.

MTI Fotó: Beliczay László

Selmeczi Gabriella az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, az üzemanyagárak szerte Európában emelkednek a válság és a pénzügyi nehézségek miatt, Magyarországon pedig a helyzetet súlyosbítja a forint elleni spekuláció, és az ebből adódó árfolyam-ingadozás is.

“A kormány – ellentétben a benzint terhelő adókat folyamatosan emelő szocialistákkal – bebizonyította: tisztában van azzal, hogy a magas üzemanyagárak hatással vannak a gazdaságra és a kereskedelemre. Ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és tavaly bevezette a fuvarozók számára a kereskedelmi gázolajár intézményét, éppen a lakosságra átgyűrűző negatív hatások kivédése érdekében” – rögzítette.

A Mol szerdán bruttó 10-10 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé 443 forintra nőtt. A hír nyomán az ellenzéki MSZP és Jobbik is lépéseket sürgetett az üzemanyagárak mérséklése érdekében.

Forrás: MTI  (bhi \ bdó)
.

(Ezt a cikket 199 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .