A közúti fuvarozásban dolgozó sofőrök rendszeresen naplózzák a vezetési időt. A Renault Trucks legújabb ajánlata számukra, hogy a jelenlegi, leginkább papíralapú vezetési naplót iPhone-juk Time Book alkalmazására cseréljék fel, amivel igen egyszerűen vezethető a napi munka. A program például figyelmezteti a sofőrt, ha közeledik a megengedett vezetési idő végéhez. A fuvar befejezésekor a bevitt adatok fájlokba konvertálhatók és könnyen letölthetők.

Szinte minden közúti sofőrnek van a fedélzeti számítógépe közelében egy hagyományos napló, amelyben vezeti a vezetési és a pihenési időt. A modern technikák korában azonban hamar idejétmúltnak mutatkozik ez a kézzel vezetett dokumentum. A Renault Trucks teljesíteni szeretné a sofőrök modern eszközök iránti igényét, így azt ajánlja, hogy a naplót a térítésmentes iPhone alkalmazásra, a Time Book-ra cseréljék. A naplózási adatok – amelyeket a törvény előtt egyedül hiteles tachográf is feljegyez – segítenek abban, hogy a sofőr semmiképpen ne lépje túl a maximum napi 9 óra és heti 56 óra megengedett vezetési időt.

A Time Book felhasználójának csak annyi a dolga, hogy induláskor a négy ikon (Vezetés, Rendelkezésre állás, Rövid pihenő és Hosszú pihenő) valamelyikének megnyomásával elindítsa a naplózást, változásnál számlálót leállítsa vagy elindítson egy új vezetési vagy pihenő időt. A megjelölt változásokat a program automatikusan naplózza a kezdési és befejezési időponttal. A sofőr a nap, vagy az adott fuvar végén ellenőrizheti az időpontokat és a naplózott eseményeket, ha úgy gondolja, azokat pontosítani is tudja (kijavíthatja az esetleges elütéseket), majd e-mailben elküldheti a felettesének, elmentheti saját készülékére, vagy akár ki is nyomtathatja.

A sofőröknek szánt alkalmazás elsődleges célja, hogy megkönnyítse a hétköznapi munkát, így a program beállításait a legkülönbözőbb igényeknek megfelelően lehet testre szabni. Például a vezetési idő lejártakor a sofőr választhatja meg, hogy mikor (30 vagy 15 perccel korábban) és milyen módon (hangjelzés, hang nélküli kijelzés stb.) szeretné a figyelmeztetést. A szintén okostelefonra kifejlesztett, kifejezetten teherautós GPS, a NavTruck értékes eszköznek bizonyulhat ezzel az alkalmazással, mert remekül kiegészítik egymást. A NavTruck ugyanis jelzi, hogy mennyi idő van hátra az úti cél eléréséig.

Amikor a figyelmeztető hangjelzés megszólal, a sofőr azonnal láthatja, hogy van-e ideje az úti cél elérésére, vagy inkább a NavTruck igénybe vételével keressen az adatbázisában egy pihenésre alkalmas helyet. Ugyanígy a sofőr a Time Book-ot is beállíthatja, amikor megkezdi a pihenést: iPhone-ja figyelmezteti, ha ismét nekivághat az útnak. És fordítva, a sofőrnek lehetősége van kitörölni az összes figyelmeztetést, és csak feljegyzés módban használni az alkalmazást.

Az egyszerű elven alapuló és egyszerűen kezelhető Time Book-ot azért fejlesztették ki, hogy segítse a sofőrök munkáját és felváltsa a nehézkessé vált kézi naplózást. A Time Book-ot használó sofőrök nyugodt lélekkel vezethetnek és pihenhetnek, különösen, ha ezzel párhuzamosan a NavTruck alkalmazást is használják. Végső soron a sofőr számára az iPhone hasznos, sőt a mindennapi feladatok végrehajtásához nélkülözhetetlen munkaeszköz.

Elérhető egyéb alkalmazások:

Selected for you: a leghasznosabb alkalmazásokat leggyorsabban itt lehet megtalálni és megosztani: https://mobile.renault-trucks.com/SelectedForYou.

NavTruck: iPhone-on és Androidon futtatható, kifejezetten teherautós GPS.

Deliver Eye: ezzel az alkalmazással a sofőr késés vagy az áru sérülése esetén geotag-gel ellátott fotót küldhet.

Renault Trucks hálózat: egyetlen kattintással látható az összes értékesítési- és szervizpont.

Renault Trucks Racing: kamionverseny-szimulátor videójáték.

Album photos chauffeurs: a teherautó iránti közös szenvedély megosztása fotókon keresztül más sofőrökkel a világ bármely részéről.

A Renault Trucks alkalmazások szervesen illeszkednek a Renault Trucks Deliver üzenetébe. A konstruktőr által néhány éve létrehozott Renault Trucks Deliver azt a célt tűzte zászlajára, hogy helyreállítsa a közúti fuvarozási szakma becsületét és a sofőrök szakmai büszkeségét elsősorban annak tudatosításával, hogy nélkülözhetetlen szerepet töltenek be korunk társadalmában. A szállítás egyike az utóbbi évek leginkább modernizált iparágainak, és a mobil Internet bevezetése a sofőrök hétköznapjaiba ugyanolyan forradalmi változás, mint a Világháló megjelenése az irodákban. Ezért döntött úgy a Renault Trucks, hogy a hétköznapokban is a közúti fuvarozás szereplői mellett áll, és olyan alkalmazásokkal segíti őket, amelyek megfelelnek az igényeiknek és elvárásaiknak. Ez a hitvallás hívja életre a Renault Trucks jövőbeni okostelefon-alkalmazásait is.

Forrás: Renault Trucks
.

(Ezt a cikket 1027 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?