Bemutatók Ford Hírek Járműtechnika Kishaszonjárművek Környezetbarát

Bemutatták a Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautót

A Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautót szerdán mutatták be Győrött, a projektet az AMC Europe Kft., az Intermotor Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem konzorciuma valósította meg mintegy 100 millió forintos fejlesztés eredményeként – mondta Varga Zoltán, az egyetem docense az MTI érdeklődésére.

A Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautó a bemutatón a győri Széchenyi István Egyetem parkolójában. A kísérleti járművet az egyetem konzorciuma valósította meg 100 millió forintos fejlesztés eredményeként. A tanulmányjármű kialakítását a Baross Gábor pályázat mintegy 70 millió forinttal támogatta. A konzorcium egy gyári dízelhajtású Ford tehergépkocsit alakított át hibrid hajtásúvá a hátsó kerekek elektromos meghajtásának kifejlesztésével. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A tanulmány jármű kialakítását a Baross Gábor pályázat mintegy 70 millió forinttal támogatta. A konzorcium egy gyári dízelhajtású Ford tehergépkocsit alakított át hibrid hajtásúvá a hátsó kerekek elektromos meghajtásának kifejlesztésével.

A jármű vagy hibrid, vagy dízel üzemben vagy elektromos üzemben működik a vezető döntése alapján. Az elektromos üzem két, egyenként 30 kilowattos teljesítményű villamos motorral működik, a motorok a jármű hátsó tengelyét hajtják meg. Városi forgalomban 70-80 kilométert tud megtenni a teherautó tisztán villamos hajtással. A járműre lítium akkumulátorokat szereltek. A töltést részint napelemmel, részint hálózati töltéssel oldják meg, de lehetőség van arra is, hogy a fékezési energiát a jármű visszanyerje. Ez utóbbi az úgy nevezett vonszoló töltés. A teherautó tetején lévő 7 négyzetméteres napelemes egységnek az a funkciója, hogy rátöltsön az akkumulátorra.

Nagy-György Péter fejlesztőmérnök áll a Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautó rakterében a bemutatón, a győri Széchenyi István Egyetem parkolójában. A kísérleti járművet az egyetem konzorciuma valósította meg 100 millió forintos fejlesztés eredményeként. A tanulmányjármű kialakítását a Baross Gábor pályázat mintegy 70 millió forinttal támogatta. A konzorcium egy gyári dízelhajtású Ford tehergépkocsit alakított át hibrid hajtásúvá a hátsó kerekek elektromos meghajtásának kifejlesztésével. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A konzorcium vezetője, az amerikai AMC magyarországi fejlesztő leányvállalata, az AMC-Europe Kft. a jármű elektronikus rendszereit fejlesztette a projektben. Az Intermotor Kft. feladata a villanymotorokat fejlesztése volt. Az egyetem a járműfejlesztést, az átalakítást, és a hajtástechnika optimalizálását végezte, továbbá a teherautó számítógépes vezérlését dolgozta ki.

A járművet a továbbiakban országúton és városban is tesztelik majd. A tanulmányautó további kutatás-fejlesztés és oktatás alapját képezi az egyetemen, nem szállításra fogják használni – mondta a Varga Zoltán. A fejlesztők azonban arra is számítanak, hogy piaci termék lesz belőle, akár az egész autó, akár a benne működő egységek piacképesek lesznek – jegyezte meg az egyetem decense.

Forrás: MTI  (bmzs \ gtr)
.

(Ezt a cikket 247 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE