Hírek Közút

Alsóbbrendű utakat újítanak fel Tolnában

Több alsóbbrendű útszakaszt újít fel 2012-ben, Tolna megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a tervek szerint összesen mintegy húsz kilométer hosszúságban.

illusztráció

    A zrt. tájékoztatása szerint elsőként a 65155-ös számú, kismányoki bekötő út két kilométeres szakaszán erősítik meg a burkolatot, az úttestet hat méterre szélesítik, és egy autóbusz-fordulót is felújítanak. A jövő év tavaszán kezdődő munkát a Dél-Dunántúli Operatív Program 257 millió forintos támogatásával végzik el.

Ugyancsak tavasszal kezdődhet el a dombóvári térségében a Kocsola-Igal összekötő út közel egy kilométeres, valamint a várongi bekötő út másfél kilométeres szakaszának megerősítése. Mindkét útszakaszon autóbuszöblöket is építenek.

A zrt. a jövő évben tervezi a Tengelic-Szedres összekötő út 11 kilométeres, és a 6532-es számú, Hőgyész-Dombóvár közti út 3,7 kilométeres szakaszának felújítását is.

Előbbi esetében a cég jelenleg a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség támogató levelére vár. A várhatóan késő tavasszal indítható felújítás keretében hat méterre szélesítik az úttestet, és 16 autóbuszöblöt alakítanak ki.

A hőgyészi útszakasz a tervek szerint 2012 nyarán kezdődő rekonstrukciója során két ponton korrigálják az éles kanyarok ívét, Hőgyész határában pedig forgalomcsillapító sziget építenek. A beruházások értékéről a közbeszerzési eljárás előtt a Magyar Közút  nem közölt adatot.

Egy további Tolna megyei szakasznak, a Paks-Kölesd összekötő útnak a 63-as számú úttól Biritópusztáig tartó részét 2013-ban újíthatják fel; a 16 kilométernyi úton a burkolatot erősítik meg, hidakat újítanak fel és egy ívkorrekciót is elvégeznek.

Forrás: MTI  (btf \ guz)
.

(Ezt a cikket 176 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .