Scania Top Team – verseny a Scania szerelői számára
Október közepén a Scania világszinten legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó szerelői gyűltek össze a svédországi Södertälje-ban, hogy megmérkőzzenek a legjobb szerelői csapatnak járó címért, a Top Team-ért. Idén 46 országból több mint 6000 szerelő nevezett a versenyre. A díjat végül az ausztráliai Preston-ból érkezett csapat vihette haza.
Mindamellett, hogy a Top Team versenysorozattal a Scania a járműszerelői szakma presztízsét kívánja emelni, a rendezvény kiváló alkalom, hogy a részt vevők szakmai tudásukat és gyakorlatukat növeljék. A verseny fordulóin a valós életben előforduló helyzetekben, hibakeresési és javítási feladatokban mérik össze tudásukat a csapatok.
A verseny döntőjét Leif Östling, a Scania elnök-vezérigazgatója is figyelemmel kísérte és a szerelők elkötelezettségét hangsúlyozta. „Az elkötelezett dolgozók nyújtják az üzleti siker alapjait. Az idei Top Team döntőben részt vevő csapatok mindegyike kitűnő példa az elkötelezettségre.”
Christian Levin, a Scania értékesítésért és szervizért felelős alelnöke szerint: „Végül az ügyfeleink a legnagyobb nyertesei a Top Team versenysorozatnak. Tisztában vagyunk vele, hogy a megfelelően képzett dolgozók gyorsabban tudják megoldani az összetettebb problémákat. Ennek következményeképpen a járművek tulajdonosai, illetve a logisztikai vállalatok magasabb hasznos üzemidőt érhetnek el, így növelve termelékenységüket.”
A verseny végső eredménye:
1. hely: Preston város szervize, Ausztrália
2. hely: Torhout város szervize, Belgium
3. hely: Veghel város szervize, Hollandia
Az első Top Team verseny 1989-ben került megrendezésre Svédországban. Azóta a versenysorozat világszintűvé nőtt: 46 ország több mint 6000 versenyzője nevezett. A helyi és regionális elődöntők után a legjobb tíz csapat jutott be a svédországi döntőbe. Manapság a verseny már a csapatmunka fontosságát hangsúlyozza. Rávilágít mind a műhelyen belüli, mind az alkatrész-értékesítők és a szerelők közötti együttműködés szükségességére.
Forrás: Scania
.
(Ezt a cikket 608 alkalommal tekintették meg.)