A kamionokat is ellenőrizték a virágpiacokon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összehangolt ellenőrzést tartott nagybani virágpiacokon; volt olyan eset, hogy adótartozás miatt 11 milliós árukészletet foglaltak le – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

illusztráció

A pénzügyőrök és az adóellenőrök két nap alatt mintegy kétszáz vizsgálatot végeztek. Gépjárműveket ellenőriztek, vizsgálták a foglalkoztatottak bejelentését, az áruk eredetét, illetve a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint „az összehangolt fellépés célja a virág-nagykereskedelemmel foglalkozók figyelemmel kísérése, kiemelten az EU-n belüli forgalomra”. A komplex akció során az adóhatóság olyan adatokat gyűjtött, amelyek alapján a kockázatosnak ítélt adózóknál további ellenőrzéseket is indíthat.

A nagybani virágpiacra vágott és cserepes virágokat szállító kamionokat megállították, a rakteret és a papírokat átvizsgálták. Ellenőrizték a piac területéről kilépő forgalmat is annak érdekében, hogy megállapítsák az árukísérő okmányok (számla, fuvarlevél) meglétét és szabályosságát – közölték.

„A kamionokból több esetben is úgy rakodták le az árut belföldön, hogy a fuvarokmányokon külföldi útvonal szerepelt, vagy az árut nem a belföldi úti célként megjelölt helyen, hanem valahol máshol pakolták ki. Előfordult, hogy több százezer forint készpénzes vásárlásról nem állítottak ki számlát. A kimenő forgalom ellenőrzése miatt több sofőr visszafordította kamionját a hiányosságok pótlása érdekében” – írták.

Az eljárásban végrehajtók is részt vettek, az adótartozást felhalmozott vállalkozásoknál helyszíni végrehajtást tartottak. Volt olyan eset, ahol a fennálló adótartozás fejében nemcsak készpénzt, hanem 11 millió forint értékű árukészletet is lefoglaltak és – a romlandó árura tekintettel – azt azonnal árverezték is – közölte a hivatal.

Forrás: MTI  (bwt \ bri)
.

(Ezt a cikket 161 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?