Baleset-megelőzés Biztosítás Gazdaság Hírek KRESZ Sajtószemle

Előzési tilalom helyett kötelező kontúrfólia!?

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestület (NiT) elnöke nyilatkozott a vezess.hu “Mindössze 30 oldalas új KRESZ-t akarnak” című cikkében többek között az idén bevezetett előzési tilalomról és a pótkocsik jól láthatóságát biztosító kontúrfólia alkalmazásáról.

A cikkből kiderül (legalábbis azt sugallja), hogy Dittel Gábor Úr vélemény szerint a fuvarozók az előzési tilalom helyett, inkább bevállalnák a 2011 július 11.-e előtt forgalomba helyezett pótkocsijaik fényvisszaverő kontúrfóliázását. A július 11.-e után forgalomba helyezett pótkocsikon már kötelező a kontúrfólia, amely valóban hatékony eszköz a balesetek megelőzésében, így a járművezetők biztosan támogatják ezt az elképzelést.

Ennek talán csak az üzemeltetők nem örülnének, hiszen a cikkben szerepelő, erős túlzással 100 ezer forintos többletkiadás  megterhelné a járművek üzemeltetési költségeit. Ez ugyan egyszeri költség, viszont pont a napokban írta alá Dittel Gábor Úr is több érdek-képviseleti szervezettel közösen azt a levelet, amelyben Dr. Matolcsy György miniszter Úrnak számol be arról, hogy a tervezett baleseti adó, 100-120 ezer forintos bevezetése (a legmagasabb biztosítási díjkategóriában) sok fuvarozó vállalkozást hoz nehéz helyzetbe. Félreértés ne essék! Teljesen egyetértek Dittel Úrral, aki legalább valóban a fuvarozók érdekeit képviseli, ami nem mondható el mindig, más, hasonló szervezetek vezetőiről. Csak Matolcsy Úr ne olvassa a vezess.hu cikkét!

A vezess.hu információi szerint az előzési tilalmat felül fogják vizsgálni, amelynek véleményem szerint az lesz az eredménye, hogy a “szakemberek” vizsgálatai alapján az előzési tilalom meghozta a várt eredményeket (mint ahogy azt már korábban kommunikálták is), így azon változtatni nem fognak.

A fényvisszaverő kontúrfólia bevezetését minden 7,5t feletti járművön, már több európia állam fontolgatja, így az is várhatóan előbb-utóbb kötelező lesz. Ennek persze van értelme, még ha pénzbe is kerül, nem úgy a baleseti adónak, amelyet a biztosítók eddig is megfizettek az egészségpénztárnak.

A gázolaj november 1.-től megemelt jövedéki adója januártól szintén érzékenyen fogja érinteni a fuvarozó vállalkozásokat, ugyanis a 19,5 forintos kereskedelmi gázolaj visszatérítést is 10 forint körüli összegre fogják csökkenteni.

Ezekre a plusz terhekre jön még a minden más vállalkozást is érintő új adótábla, így a fentiekkel együtt jól látszik, hogy jövőre valóban sok fuvarozó kerül majd az eddigieknél is nehezebb helyzetbe.

Visszatérve a vezess.hu cikkére, feltétlenül ajánlom mindenkinek, ugyanis még további érdekességeket tudhatunk meg az új KRESZ tervezetével kapcsolatban.

Irány a vezess.hu “Mindössze 30 oldalas új KRESZ-t akarnak” című cikkére >>

K.A.
.

(Ezt a cikket 467 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .