Hírek Logisztika

Felavatták a Huncargo új logisztikai terminálját

Felavatták a Huncargo Holding Zrt. soproni logisztikai bázisának új ötezer négyzetméteres terminálját pénteken.

illusztráció - forrás: huncargo

    Az eseményen elhangzott: a fejlesztés 800 millió forintba került, ebből 236 millió forintot uniós forrásból fedeztek. A 2006 őszén átadott négyezer, és a tavaly avatott ötezer négyzetméteres raktárcsarnok mellé épített újabb rész a soproni telephely bővítésének utolsó fázisa, amely öt hónap alatt készült el.

    Kerekes Gábor vezérigazgató az MTI érdeklődésére azt közölte: a Sopron keleti végén, a 84-es út mellett álló logisztikai központ  ezentúl 80-100 kamion kiszolgálására alkalmas az eddig napi 40-60 helyett.

    Május közepén, nem sokkal az építési munkálatok kezdete után  a vezérigazgató már elmondta az az MTI-nek, hogy az új terminál különlegessége a crossdock rendszer; a már meglévő épületek két, illetve három rakodóállomásával szemben itt nyolc lesz, ez megkönnyíti a rövid ideig – akár csak pár óráig – itt álló szállítmányok átrakodását.

    Tájékoztatása szerint a két évtizede működő, időközben holdinggá alakult szállítmányozó társaság tavalyi forgalma 4,6 milliárd forint volt, amelynek zömét a szállítmányozás adta. A 2006 nyarán megnyitott soproni logisztikai központ már indulása évében nullszaldóval zárt, s esztendők óta nyereséges.

    Megjegyezte: a társaság mintegy 110 saját és körülbelül ugyanennyi alvállalkozói kocsival szállítmányoz, jellemzően
Ausztriába, Francia-, Német- és Olaszországba, valamint Svájcba.

Forrás: MTI  (bly \ guz)
.

(Ezt a cikket 417 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .