Mit tehetünk vadbaleset esetén?
Nemrégen lehetett arról olvasni, hogy a 21-es úton busszal ütközött egy vad, aminek következtében a menetrend szerint közlekedő autóbusz az árokba hajtott, majd felborult. A baleset következtében egy ember meghalt, harmincan pedig megsérültek. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mit lehet tenni vadbaleset, vad elütése esetén. Jelen bejegyzésben ennek járunk utána.
A kérdést kétfelé kell bontani: 1) vadbaleset, amelyben személyi sérülés is történik, 2) vadbaleset, amelyben személyi sérülés nem történik.
Amennyiben a vaddal történő ütközés közben személyi sérülés történik, akkor minden esetben értesíteni kell a rendőrséget, ugyanis ezt a KRESZ írja elő. Ebben az esetben a rendőrség a baleset kimenetelétől függően szabálysértési vagy büntetőeljárást fog lefojtatni, és a vizsgálat fogja kideríteni, hogy ki hibázott a vadbalesetben.
Ha személyi sérülés nem történt, “csak” anyagi kár, akkor az adott útszakaszon tájékozódjunk, hogy volt-e kint vadveszélyre figyelmeztető tábla. A felelősség ebben az esetben három pólusú: az út kezelője felel azért, hogy a jelzőtábla ki legyen helyezve, a vadásztársaság azért, hogy a vad ne kerüljön az útra (adott esetben kerítés kihelyezése, stb.), és azért is, hogy a jelzőtábla kihelyezése kérvényezésre kerüljön, az autós pedig azért, hogy a KRESZ-szabályokat betartsa. Ha valaki hibázik, akkor ő felel a bekövetkezett kárért. Azt azért nem kell elfelejteni, hogy a KRESZ betartása nem azt jelenti, hogy kizárólag az utat kell nézni: figyelemmel kell kíséri az út mellett történteket is.
Ha ki volt helyezve a jelzőtábla, akkor sajnos az autóba keletkezett kár úgynevezett saját kár, amit az autósnak magának kell fizetnie. Ha a tábla nem volt kihelyezve, akkor mindenképpen értesítsük a rendőrséget, lehetőleg a helyszínen ne változtassunk meg semmi, nem kell arrébb tenni semmit sem, mindent úgy kell hagyni. A rendőrség a kiérkezése után tájékozódni fog, hogy volt-e kint figyelmeztető jelzőtábla, ha nem akkor egy jelentést fog írni káresetről. Ezt a jelentést nem kell átadnia az autósnak a helyszínen, azt a rendőrségtől kell megkérnie írásban vagy személyesen (a rendőrségnek az eset megtörténtétől 8 napja van elkészíteni a jelentést). A rendőrség a helyszínre ki fogja hívni a vadbaleset helyszíne szerinti vadászterület vadászmesterét is. Amennyiben lehetőségünk van rá, akkor mi is fotózzuk körbe a helyszínt, autót, az elütött vadat, valamint jegyezzük fel a pontos helyszínt (út száma, megjelölése, km, m szelvény), valamint a vadásztársaság adatait is. A vadásztársaságok felelősségbiztosítással rendelkeznek, így az ilyen károkat a biztosítójuk fizeti. Azt ne felejtsük el, hogy a jelzőtábla hatálya az első útkereszteződésig tart, vagy a tábla alatt kihelyezett kiegészítő táblán látható távolságig.
A kár bejelentése hagyományos úton történik, tehát a kárbejelentő lapot értelemszerűen ki kell tölteni: “A jármű” a vadásztársaság adatai, “B jármű” a balesetet szenvedett jármű adatai. A kitöltött bejelentő lapot a biztosítónkhoz kell elvinni. A járművünk elszállításáról célszerű számlát kérni, ugyanis azt is fizeti a biztosító. Ha társaság nem vállalja a felelősségét, akkor sajnos polgári peres úton kell érvényesítenünk a kárigényünket, amihez szükséges a rendőrségi jelentés, valamint a fényképek, dokumentumok.
Forrás: JogIQ
.
(Ezt a cikket 1240 alkalommal tekintették meg.)