Buszbaleset Mikepércsnél – A román kamion hirtelen fékezése okozta a balesetet

Hirtelen fékezést követően tért át a szemközti sávba annak a román kamionnak a pótkocsija, amely Volánbusznak csapódott kedd délután Mikepércs közelében – közölte a rendőrség az MTI-vel.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Juhászné Kiss Katalin rendőr őrnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a Debrecen felől Mikepércs irányába közlekedő kamion forgalmi okok miatt hirtelen fékezett, s áttért a menetiránya szerinti bal oldalra. A szerelvénybe ezt követően ütközött a szemből szabályosan közlekedő menetrend szerinti autóbusz, amelybe egy másik teherautó és egy személyautó is belerohant hátulról. A balesetben 28-an sérültek meg, közülük 9-en súlyosan.

A sérültek közül 23 embert a Debreceni Kenézy kórházba szállítottak, ellátásukra több szabadnapos orvos is munkába állt – mondta a kórház szóvivője az MTI-nek.

Szentgyörgyi János ismertetése szerint napközben is volt két baleset Debrecenben, azokról a helyszínekről hat sérültet vittek kórházba. Nem sokkal utána történt a tömegkarambol Mikepércsnél, ahonnan mentőhelikopterrel és rohamkocsikkal több hullámban szállították be hozzájuk a sérülteket. A tegnapi ügyeletnek különösen sok munkája volt, ezért több szabadnapos orvost is behívtak a műtétekhez – mondta, megjegyezve, hogy volt olyan kollégájuk is, aki a rádióban hallott a balesetről és önként indult el szabadnapján dolgozni.

Forrás: MTI  (htzs \ bti)
.

(Ezt a cikket 464 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!