Fotó: Kelemen Krisztina

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor az online tesztet kitöltők, és a ponthatárt elért versenyzők a gyakorlatban is megmutathatják, hogy tudnak takarékosan vezetni, bár szerintem ebben, kis hazánk sofőrjei Európa elsők. Ezt lehetne elemezgetni, de aki benne van az tudja, hogy mire gondolok, aki nem tudja…

Őt nem én szeretném felvilágosítani, és főként nem is ebben a blogban. Mint az előző részben olvashattátok a fődíj, kétszemélyes hajóút. Nem csak a versenyzőnek, hanem a főnökének is. Ebből arra következtettem, hogy a góré meg tesz majd mindent ami rajta múlik. Mit tehet? Minimum, segít abban, hogy időben kipihenten érkezz meg, hogy tudd hozni a legjobbat magadból. Nagyon jó ötletnek tartottam, tartom, hogy őt is motiválják a versenyben való rézvételben. Van, aki szó szerint részt vesz, mint versenyző.

Szóval, ennek tudatában töltöttem az elmúlt hetet. Vasárnapra iratkoztam fel, biztos ami biztos. Szombaton szoktunk megérkezni. Valamikor. Nem tudom más cégnél hogy van, de nálunk… Hááát. Nem lehet kiszámolni. Voltunk már reggel 8-9 óra körül Pesten, de voltunk már este 6-kor is. Hét közepén szóltak, hogy elmarad a vasárnapi verseny. Nem örültem, az előbb említettek miatt. Nem volt biztos az érkezés. Mégis jobb lett volna szombaton, mert előző héten, nem sikerült 45 órás pihenőt csinálni. A cikk végén, amit a tesztről, a helyesen kitöltött tesztről írtam, felhívtam a figyelmet a heti pihenő, heti-, kétheti vezetési idő stb. betartására, figyelembe vételére. Hiába figyeltem, akartam…Nem jött össze. Átírtak szombat délutánra. 13 óra, a kollégám ( 7 kollégám jutott tovább a teszt után) 15 óra. Nem részletezem a hazautazás körülményeit. 14.30 körül estünk be. „Kipihenve, üdén, frissen” 12 órás út után, ami előtt mindenki ledolgozta, a maga 10 -12 óráját… Közölték, hogy nem férek be a szombati napba.

Fotó: Kelemen Krisztina

Vasárnap reggel 9 óra az új időpont. Igazából örülök, hogy kialudhatom magam. A megadott időpont előtt fél órával gurulok be a Volvo Hugária Kft. udvarára. Nem sokan vagyunk. Pár ember lézeng az udvaron, és a műhely bejáratánál. Nagy választás nincs. Csak az az ajtó van nyitva. Mondjuk, egy táblát kitehettek volna, hogy „Regisztráció” vagy „Bejárat”. Kissé tétován megyek a folyosón, majd rátalálok a regisztrációs helységre. Rövid üdvözlés, nyilvántartásba vétel, aláírás. A szabályok tisztázása. A KRESZ-t be kell tartani. Négy különböző színű autóból a feketét „dobja a gép”. Egyszerre indulunk, kb. két perc különbséggel. A jobb egyben a Volvo munkatársa.

A fogyasztást, a motor beindítástól, a leállításig számolja a rendszer. A rendszer része az online kapcsolat, az autó, és az iroda, jelen esetben a szervezők, és az autók között. Oldott hangulatban fordulunk ki az udvarról, és beszélgetünk a cég munkatársával. Kicsit jobban figyelek a lábmunkámra, hiszen, van tétje a versenynek, aminek lényege, most nem a normális fizetés kispórolása. Az első pillanatokban, elfelejtem, hogy nem a gyorsaság a lényeg, hanem a minél kevesebb üzemanyag felhasználása adott távolságon. A távolság kb. 50 km. A táv háromnegyedénél már utolsó vagyok. Mindenki megelőzött. Kb. 2-3 perccel később érek a célba. Mire bemegyünk az irodába, már meg vannak az eredmények. Adott szakaszon ami érdekes módon mindenkinek más távolság jön ki. (A hivatalos értesítésben részletes adatokat kaptam) Ne gondoljatok sokra, de 30-40 m a különbség, ami elég sok, ha azt nézzük, hogy 50 km a teljes táv.

Fotó: Kelemen Krisztina

A táblázatból, természetesen a megtudom a fogyasztást az adott km-re, ez alapján l/100 km-re, a motor üzememének minden adatát. Mennyit mentem direkt fokozatban, üres járatban, ami nem azt jelenti, hogy kitettem üresbe a váltót. Minden adat meg van. A sofőr „nyitott könyv”. Az adatok alapján rekonstruálni, elemezni lehet a vezetési stílusát. Szóval az eredmények ez alapján jelentős különbségeket mutatnak. A legtöbbet fogyasztó ebben a körben 27.7 litert fogyasztott levetítve 100 km-re. A legkevesebb 24.03 l/100 km volt. Ez elég jelentős különbség, bár úgy hallottam, volt 33 literes fogyasztás is. Tartanak még a tesztvezetések. Mindenkit nyugalomra intenék, hiszen a lényeg nem a legrövidebb idő. A középdöntő szeptember 24-én lesz. Ott leszek! 🙂

Mindenkinek jó versenyzést, és

Jó gurit

Sklave
.

(Ezt a cikket 267 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?