Logisztikai vállalat telephelyét adták át a kecskeméti Mercedes gyár mellett

Átadták a német Duvenbeck cégcsoport 4 millió eurós beruházással elkészült logisztikai telephelyét Kecskeméten a Mercedes gyár mellett múlt hét csütörtökön. Az első szakaszban 5000 négyzetméteren valósult meg a létesítmény, év végéig mintegy 70 főre nő a foglalkoztatottak száma.

A német cég magyarországi leányvállalata, a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. beruházása az első a Mercedes beszállítók között. A három hektár nagyságú telek több szakaszban épül be: a mai átadással 5000 négyzetméter, a második illetve a harmadik építési szakasz további 4200 négyzetméter kiépítését jelenti.

Thomas Duvenbeck, a német családi vállalkozás tulajdonosa, a cégcsoport vezetője bemutatta a cégcsoportot, valamint azt az immár régóta tartó partnerségi kapcsolatot, amely vállalkozását a Daimlerhez köti.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere hangsúlyozta: „Külön örömömre szolgál, hogy egy családi vállalkozás telepedik le városunkban, amely ezzel is példát mutat a kkv-szektornak, és amely később 150 családnak ad majd biztos megélhetést.”

Stefan Putzlocher, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. logisztikai vezetője hangsúlyozta: az első gyárkörnyéki logisztikai központ mindössze négy hónap alatt elkészült, így a terveknek megfelelően, a gyártási tesztek beindulásához, az első alkatrészeket pontosan a szereldébe szállítják a Duvenbeck cég telephelyéről.

A megnyitón jelen volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára is.

A Duvenbeck cégcsoport Európában több mint 2300 alkalmazottat foglalkoztat a kontinens 8 országában, 29 leányvállalata révén. Magyarországi ága, képviselete a Duvenbeck IMMO Logisztika Kft. a kecskeméti Daimler beruházással párhuzamosan, alkatrész raktározással, tárolással, valamint a gyártással összehangoltan úgynevezett Just-In-Time, illetve Just-In-Sequence rendszerű beszállítással foglalkozik.

Forrás: MTI  (bgj \ egr)
.

(Ezt a cikket 668 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?