Ismét egy ingyenes megoldást mutatunk be, amely messze nem tejleskörű, de mégis úgy gondolom hogy használható. A NavFree egy olyan navigációs szoftver, amelyet országonkénti bontásban tölthetünk le, ennek megfelelően csak az adott országban való navigálásra fogjuk tudni használni.

A program telepítése egyszerű, mint ahogy a használata is. A térképadatbázist az OpenStreetMaps adja, a weboldalon 10 európai ország letölthető térképe szerepel, de az iTunes-ban csak 6 ország elérhető, mi ebből az Ausztriai navigációt próbáltuk használni.

Némi időbe telt, mire rájöttem hogyan tudnám bemutatni a szoftvert, mert ugye Magyarországról (sem) tervez Ausztriába, de egy jó alvás után megoldottam. Sajnos videót nem volt időm készíteni, de egyelőre elégedjetek meg azzal, hogy teljes értékű navigációs élményt nyújt. Sokunknak probléma lesz azonban, hogy a hangnavigáció magyarul nem elérhető (a felület sem, de az a kisebbik baj).

Lássuk hogyan néz ki maga a program:

Az ikonok kellően nagyok és kifejezőek, ezért azok is kiismerik majd magukat közöttük, akiknek az angol nyelv gondot okoz. Minden fontos használnivaló egy helyre került, jól látható hogy a programban a Google keresés is helyet kapott.

Érdekesség még, hogy a helyzetünket megoszthatjuk a Twitteren, vagy akár a Facebookon is, illetve a NavFree Store ikon, ahol néhány euróért vásárolhatunk Speedcam adatbázist, illetve akár a hirdetéseket is eltüntethetjük az ingyenes szoftverből.

A térképnézet egyszerűcske, de amúgy sem a szépsége miatt fogjuk szeretni. Haladás közben jól átlátható lesz, bár számomra az ikonok talán lehetnének picivel nagyobbak.

Tetszett még az is, hogy a programba bekerült a hibajelentés opciója is, így a térképpel kapcsolatos apróbb – nagyobb hibákat be tudjuk jelenteni.

Lássuk a navigációs tulajdonságokat. Előre csak annyit, hogy nagyon tetszik az, hogy az utat előre meg lehet tervezni, be lehet járni, és akár demo módban végig is navigálhatunk rajta.

Navigálás közben a térkép jól érthető képet mutat, a világos alapszínen a pink útvonal kimondottan jól követhető. Bár az Érdekes pontok mérete véleményem szerint nagyon kicsi, az viszont ötletes hogy rábökve egy buborékban kiírja a legfontosabb tudnivalókat.

Mindent összevetve korrekt szoftvernek tűnik, főleg az ára miatt is. Bár vannak fenntartásaim az OpenStreetMaps térkép adatbázisa miatt (a múltkor láttam egyet, és Budapesten is, jajj), ami külföldön, ismeretlen helyen, esetleg nyelvtudás nélkül hatványozottan fog nagy meglepetéseket okozni.

Azonban rengeteg előnye van, és ingyenes. Innentől szavam sem lehet… Néhány képernyőmentés (2D, 3D, gyalog) navigáció közben (Demo mód):

Letölthető innen. Kompatibilis az iPad, iPhone Touch és az iPhone készülékeivel, iOS 4.0 verziószámnál magasabb jelzésű operációs rendszer szükséges a használatához.

Forrás: NaviGyurci
.

(Ezt a cikket 1158 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?