Kamion Európa-bajnokság: Nagy csaták a szombati versenyeken…

Szombaton már a Nürburgringen is kisütött a nap, egyre melegebb aszfalton körözhettek a versenyzők. Birnbauer Zoltán, az OXXO Energy Drink pilótája a reggeli bemelegítő edzésen jobb köridőket futott, mint pénteken, így bizakodva várta a futamokat.

Az első rajtja jól sikerült, ráadásul a két Allgauer kamion egymást lökte ki, így néhány kör után pontszerző helyen autózott Bimbi. Az élen gigászi csata zajlott a dobogóért, de hátrébb sem adták könnyen a pozíciókat, így Bimbi szinte végig harcban állt. Ahogy a sárga Allgauerek felzárkózás közben megérkeztek mögé, óriási nyomás alá helyezték Bimbit, aki egy idő után nem bírta tartani a tempót, egy balos kanyarban túl gyorsan akart fordulni, így megpörgött a pályán. Mire összeszedte magát, visszaesett a 16.-ik helyre, ahonnan még tudott egyet előzni a futam végéig, így a 15.-iknek intette le a kockás zászló.

A második futamban is jól kapta el a rajtot az OXXO pilótája, ám az első kanyarokban a gyári csapatok visszavették pozícióikat, így Bimbi középmezőny elejében tudott csak megragadni. Jól is tartotta magát egészen addig, míg az angol Summerfield ki nem csúszott a pályáról, majd agresszív visszatérése közben a szabályosan haladó magyar kamiont úgy oldalba találta, hogy az OXXO kamionján elment a futómű, emiatt Bimbinek ki kellett állnia. A verseny után mindkét felet behívták a versenyigazgatóságra, ahol az angol pilótát figyelmeztették, még egy ilyen és kizárják a versenyzésből. Persze ez a magyar csapaton már nem segített, ráadásul a kamion is összetört rendesen, lesz tehát dolga a szerelőknek éjszaka.

A vasárnapi futamokról csak hétfőn este tudunk beszámolni, ugyanis ma (szombaton) éjjel Teutschenthal-ba autózunk át, hogy ott legyünk Szvoboda Bence futamain a Motocross Világbajnokság németországi nagydíján.

bruno

Forrás: OXXO Racing
.

(Ezt a cikket 175 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?