Autóbusz-baleset az M70-esen – A hétvégén új burkolati jeleket festenek fel
A hétvégén a tervek szerint dupla záróvonalat és a vonalak közé vastag vörös csíkot festenek fel az M70-es autóút egy szakaszán, ami sebességcsökkentésre kényszeríti a járműveket – közölte az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. szóvivője szerdán MTI érdeklődésére.

Béni Gyöngyi azt mondta: éppen az előző hétvégére tervezték a 2,3 kilométer hosszú felfestést, de a hétvégi esőzés meghiúsította ezt az elképzelést, ezért tették át a munkát erre a hétvégére. Hozzátette, hogy az új burkolatjel nem a keddi buszbaleset helyszínén lesz, hanem az autóút egy másik, szintén balesetveszélyesnek bizonyult szakaszán.
Az ÁAK szóvivője elmondta: ez az utolsó forgalomtechnikai eszköz, amivel az autósok sebességét csökkenteni próbálják, az elmúlt években új táblákkal, felfestésekkel már minden más lehetőséget kihasználtak. Arra az autóút nem alkalmas, hogy sávelválasztó korlátot vagy betontömböket helyezzenek el rajta.
A vörös csíkot és a dupla záróvonalat a 6-os és 10-es kilométer között festik fel, a csík optikailag szűkíti a sávokat és ezzel lassításra kényszeríti a vezetőket. A burkolatmarással együtt járó munkálatok költsége 7,5 millió forint.
Béni Gyöngyi áprilisban tájékoztatta arról az MTI-t, hogy az elmúlt években megszaporodott súlyos balesetek miatt újabb sebességkorlátozásokat és előzési tilalmakat léptettek életbe az M70-es autóút teljes szakaszán.
A Zala megyén áthúzódó, Letenyétől a szlovén határig tartó mintegy 20 kilométer hosszú autóúton a megengedett 110 kilométeres sebességet 12 kilométer hosszan – a kétszer egysávos szakaszokon – 90 kilométerre korlátozták, a sávok bővülése előtt pedig 80 kilométeres sebességre. A pálya teljes hosszán megtiltották az előzést a kamionoknak, záróvonal felfestésével pedig több kilométer hosszan minden járműnek tiltott lett az előzés.
A korábbról kint lévő figyelmeztető táblákat újakkal egészítették ki, így kilométerenként állítottak fel a változó sávkiosztásra, ezzel együtt a szembejövő forgalomra emlékeztető jelzéseket is.
Az M70-es autóúton kedd hajnalban történt buszbaleset következtében hatan meghaltak, hárman súlyosan, 23-an könnyebben sérültek meg. A túlélők az MTI-nek arról beszéltek: valószínűleg elaludt a buszsofőr, akit a tudomásuk szerint pihenés nélkül fordítottak vissza Romániából Spanyolországba.
A Valenciába tartó román autóbusz a Zala megyei Csörnyeföld közelében áttért a szembejövők sávjába, ahol frontálisan összeütközött egy Szlovénia felől érkező kamionnal. A balesetben a helyszínen öten meghaltak: a szlovén kamion vezetője, továbbá a busz két, egymást váltó sofőrje és két utasa. Összesen 27 sérültet szállítottak a mentők a nagykanizsai kórházba, közülük egy ember néhány órával később belehalt életveszélyes koponyasérüléseibe.
A román Atlassib busztársaság 22 utast – akik egyáltalán nem sérültek meg vagy csak kisebb sérüléseket szenvedtek – kedden kora este szállított tovább Spanyolországba. A további sérültek hozzátartozóikkal, illetve a busztársaság által biztosított autóval Romániába tértek vissza.
Forrás: MTI
.
(Ezt a cikket 251 alkalommal tekintették meg.)