A Waberer’s köszöntötte IRU-díjas munkatársait

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai épületében dr. Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke átadta az idei IRU-díjakat azoknak a gépkocsivezetőknek, akik teljesítették a nemzetközi szervezet elismerésre vonatkozó feltételeit.

Köszöntőjében az MKFE elnöke hangsúlyozta, hogy az IRU-díj a gépkocsivezetők legmagasabb elismerése, amelyhez sokéves tisztességes munka és balesetmentes közlekedés társul. Dr. Vereczkey Zoltán nem feledkezett meg a családtagokról, feleségekről sem, akik nélkül a díj elnyerése minden bizonnyal nehézségekbe ütközött volna.


Az ünnepélyes átadást megelőző este a Waberer’s International Zrt. vezetése az elegáns Duna-parti étteremben, a Rozmaringban látta vendégül kitüntetett pilótáit, Majer Józsefet, Fülöp Lajost, Jakubetz Gyulát, Malik Józsefet, Csík Imrét, Sass János Tibort és családtagjait. Lajkó Ferenc fuvarozási vezérigazgató-helyettes természetesen azoknak a gépkocsivezetőknek – Székely Lajosnak, Sujtó Lajosnak, Hegyi Sándornak, Kisbenedek Gellértnek és Németh Istvánnak – is köszönetet mondott, akik elfoglaltságuk miatt a vacsorán nem tudtak részt venni.

További képek >>

Forrás: Waberer’s
.

(Ezt a cikket 668 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?