Újabb együttműködés a fuvarozók és a közlekedési hatóság között

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete NiT Hungary és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új alapokra helyezte a már közel egy évtizedes múltra visszatekintő együttműködését. Az áru- és személyfuvarozók, illetve a hatóság közötti jó kapcsolat mindannyiunk elemi érdeke, hiszen így javulhat a közúti közlekedés biztonsága, hatékonyabbá válhat környezetünk védelme, növekedhet a hazai vállalkozások versenyképessége az európai piacon és nem utolsó sorban mérséklődhetnek az adminisztrációs terhek – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

A két szervezet szerint az elsődleges cél a közlekedésben résztvevők megfelelő tájékoztatása jogaikat és kötelezettségeit illetően, ezért felvilágosító anyagok, kiadványok készítését és közös terjesztését vállalják a hazai vállalkozók körében. A több ezer tagot számláló NiT Hungary szakmai fórumain kiemelt jelentőséget kap a szemléletformálás elsősorban jogkövető magatartás kialakítása érdekében. A szervezet célja azt tudatosítani, hogy a hatósági ellenőrzések nem a fuvarozók ellenében, hanem közös célokért történnek. Az érdekvédelmi szervezet széleskörű tapasztalatával segíti a hatóság munkáját a biztonságos közlekedésre nevelési programjainak megvalósításában is.

Az együttműködés szavatolja, hogy az NKH – a közúti és telephelyi ellenőrzéseinek végrehajtásával kapcsolatban – kikéri a NiT Hungary véleményét, mert a jogszabályok maradéktalan betartása és betartatása mellett szükség van a vállalkozások közötti versenysemlegesség biztosítására is. Ezt leginkább egy olyan szervezet tapasztalataira alapozva lehet teljesíteni, amely ismeri a fuvarozók napi problémáit. A NiT Hungary számára különösen fontos, hogy az NKH alkalmanként lehetőséget biztosít az ellenőrzéseken való személyes részvételre. A hatóság vállalja, hogy a közúti ellenőrzések releváns statisztikai adatairól – elsősorban az ellenőrzött külföldi és belföldi járművek számarányáról, az elkövetett jogsértések megoszlásáról és az alkalmazott szankciók mértékéről – rendszeres tájékoztatást ad. Ennek a jogsértések megelőzésében van nagy jelentősége.

Régóta napirenden van a hazai fuvarozó kategóriás és szaktanfolyami képzések átfogó reformja, amely az együttműködés értelmében, az érdekvédelmi szervezet bevonásával történik majd. Ebbe beletartozik a járművezetők alap- és továbbképzése és a vizsgáztatás rendje is az európai uniós normák betartásával. A két szervezet bízik abban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is zökkenőmentes lesz a fuvarozók és hatóság közötti együttműködés és csökken majd az elkövetett szabálysértések száma.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Gyürky László

(Ezt a cikket 266 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?