Örömkamionozás a III. Admiral Rábaköz Kupán
Örömautózás lett a Qualisport kamionos tereprali-istálló számára a III. Admiral Rábaköz Kupa: a Scaniával versenyző Kovács Miklós – Czeglédi Péter – Tóth Tamás hármas a viadal második napján már ellenfél nélkül száguldott a Kapuvár környéki pályákon, ahol a népes közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a versenykamiont.
Mivel a T4-es kategória másik indulója a szombati napon csak a szelektív szakaszok egy részét teljesítette, a magára maradó Kovács-Czeglédi-Tóth trió elsősorban a Scania tesztelésére összpontosított, ugyanis már a nyár legnagyobb tereprali-eseményére, az Oroszországban megrendezésre kerülő Silk Way Rally-ra hangolnak. Extra motivációt adott a dunaszentbenedeki gárdának a lelkes közönség is: a nézői pontokon komoly biztatta a versenyzőket, s különösen a kamionok kaptak szenzációs fogadtatást.
„Sajnáljuk, hogy nem lett igazi verseny a kamionos kategóriában. Mi a magunk részéről már a mai napot is a tesztelésnek szenteltük, ugyanis ez az utolsó lehetőségünk arra, hogy versenykilométereket teljesítsünk a nyári Silk Way Rally előtt. A Scania nagyszerű, kifogástalanul működik, elégedettek vagyunk vele. El kell mondanunk, hogy az itteni közönség csodálatos, és lelkesedésüket igyekszünk látványos autózással meghálálni” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós.
Az összesen 500 kilométer össztávú viadal vasárnap zárul, a mezőny három szelektív szakasszal búcsúzik a III. Admiral Rábaköz Kupától.
Forrás: Qualisport
.
(Ezt a cikket 225 alkalommal tekintették meg.)