A nagyhaszon jármű piac talpra állása tovább folytatódik – A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete értékelése a 2011. márciusi és első negyedévi értékesítési mutatókról
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete előrejelzése alapján 2011-ben a 2010. évinél magasabb új gépjármű értékesítési darabszámot vár, annak tudatában, hogy a folyamatban fennakadások, kisebb átmeneti visszaesések lehetnek.
A 2011. márciusi és első negyedévi forgalomba helyezési darabszámok jelzik a pozitív elmozdulást, azonban még messze nem érik el a 2009. évi azonos havi mennyiséget. A folyamat törékenységét mutatja, hogy márciusban a személygépjármű értékesítés előző év márciushoz viszonyított növekedése gyakorlatilag megállt, stagnálást mutat.
A 2011. első negyedévi forgalomba helyezésből még nem lehet az ez évi trend alakulását biztosan előre jelezni, úgy gondoljuk, hogy az első félév után jön el az ideje az éves előrejelzés újragondolásának.
Az óvatosság mellett örömünkre szolgál, hogy a 2010-es évhez képest a piac pozitív irányba mozdult el az első negyedévben, azonban hangsúlyosan ki kell emelnünk, hogy a százalékos emelkedés örömteli ténye mellett a forgalomba helyezett darabszám továbbra is nagyon messze van attól az értéktől, amely a szakma számára az üzleti stabilitást jelenthetné. Becsléseink szerint mintegy 7000 személygépkocsi és 1500 kishaszon jármű havi forgalomba helyezése mindenképpen szükséges lenne a hálózatok működéséhez, és a szolgáltatási színvonal magas szinten való megtartásához. Az alacsony értékesítési volumen előrevetítheti a kereskedések számának további csökkenését, amely folyamat a lakosság megfelelő kiszolgálása szempontjából károssá válhat.
A nagyhaszon jármű piac talpra állása tovább folytatódik, ami jelzi, hogy a szállítási ágazat fejlődése folyamatos. Ez valószínűleg az európai piacokon tapasztalható gazdasági fellendülésnek is köszönhető.
Megfelelő vevőfinanszírozás nélkül nem várható érzékelhető javulás a gépjármű értékesítésben, ezért reméljük, hogy hamarosan a finanszírozási piac is megkezdi a kilábalást és olyan új termékekkel jelentkezik, amelyek a potenciális vevők számára elfogadhatóak és elérhetőek. Optimizmusra adhat okot a finanszírozásban megjelenő „kis flottakezelés” termék, valamint azok a hírek, amelyek az Euro alapú jelzálog hitelezés felélesztéséről szólnak.
Forrás: DataHouse Kft.
Továbbra is kiemelkedően fontosnak érezzük – az abszolút számokban még mindig alacsony új gépjármű értékesítési piac mellett – a javító és szolgáltató ágazatokban tapasztalható visszaesés megállítását, a működés stabilizálását és fejlesztését, amelynek egyik fontos eleme a személyzet folyamatos, magas színvonalú képzése az ügyfél elégedettség növelése céljából. Jelenleg az autós szakma szolgáltatói része (javítás és karbantartás) is csökkenő forgalommal néz szembe, amelynek egyik oka a harmadik éve alacsony új gépjármű értékesítés okán kiesett garanciális szerviz munka, valamint az ügyfelek elpártolása a márkaszervizektől, részben a feketegazdaság irányában.
Meggyőződésünk, és ezt képviseljük a kormányzat, a jogalkotók és a jogalkalmazók felé is, hogy a gazdaság fehérítésével óriási tartalékok szabadulhatnak fel az állam számára az adó-, és járulékbevételek növekedése, az adómorál javulása formájában, míg a gazdasági életben a legálisan működő vállalkozások versenyhátránya csökkenhet, vagy megszűnhet. Az erre vonatkozó javaslatainkat részben már megfogalmazva és jogszabályi szinten megírva átadtuk a kormányzatnak, részben pedig további javaslataink egyeztetés és előkészítés alatt vannak.
Erdélyi Péter ügyvezető elnök
Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete
Forrás: MGE
.
(Ezt a cikket 258 alkalommal tekintették meg.)