A Scania gázüzemű buszokat szállít Észtországnak
A Scania öt darab gázüzemű buszt szállított az észtországi Tartu városának. A rendelés első lépésnek számít a gázüzemű járművek észtországi elterjesztése terén.
A Scania öt darab gázüzemű OmniCity buszt szállított le az Észtországban található Tartu városnak.
„Ezekkel a buszokkal egy új lehetőség előtt állunk.” – mondta Alar Prääm a Scania Észtország kereskedelmi és marketing vezetője. Ezzel a kijelentésével arra a 28 darabból álló városi buszrendelésre utalt, amelyből öt jármű gázüzemű. „Tárgyalásokat folytatunk további öt gázüzemű jármű, egészen pontosan hulladékgyűjtő tehergépkocsik beszerzését illetően.” – tette hozzá Prääm úr.
Ez a beszerzés fontos lépés a gázüzemű járművek bevezetése terén az észtországi közösségi közlekedésben. Tartu városának döntését nagymértékben meghatározta részvétele a Balti Biogáz Busz Projektben. A projekt a Stockholmi Közösségi Közlekedési Vállalat (SL) kezdeményezésére jött létre. Az SL már több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik biogázzal működő buszok üzemeltetésében. A projekt célja a közlekedés környezetre gyakorolt hatásának mérséklése a biogázzal működő járművek közösségi közlekedésbe történő intenzív bevonásával.
A Tartuban forgalomba álló új buszok Scania OmniCity típusúak, a Scania 9 literes, 270 lóerős, az Euro5 és EEV normáknak is megfelelő motorjaival felszereltek. A biogázos üzemelés a fenntartható közlekedés egy új szintjét jelenti, ugyanis a szén-dioxid kibocsátás akár 70%-kal is mérséklődhet.
A Scania az 1980-as években kezdte meg a biogázzal üzemelő buszok tesztelését, majd 1992-ben szállította le az első ilyen járműveket. Azóta Ausztráliában, Izlandon, Olaszországban és Svédországban is működnek gázüzemű járművek a helyi közlekedési vállalatok flottájában. A buszokon kívül a Scania gázüzemű motorjai működnek hulladékgyűjtő járművekben, áramfejlesztő generátorokban és egyéb ipari berendezésekben.
Forrás: Scania
.
(Ezt a cikket 282 alkalommal tekintették meg.)