A szöveg ismerős lehet azoknak, akik nem a japán mesék eltorzult alakjaival készült rajzfilmeken szocializálódtak. Ha mégis van az olvasók közt, aki nem ismerné az idézet eredetét, annak csak annyit röviden, hogy egy klasszikus mese, klasszikus mostohaszülője kérdezgette mindennap a tükrét, érdeklődve a legszebb nő felől a világon, azt remélve, hogy a tükör az ő nevét fogja kimondani. Azonban a tükör mindig egy Hófehérke nevű hölgyet emlegetett, hiszen a tükör nem csal, és ez később drámához vezetett. Ne csak nézzünk a tükörbe, de próbáljunk látni is.


Úgy gondolom, hogy a közlekedésben, közelebbről a közúti közlekedésben, akkor kezdték el használni a tükröt, amikor a sofőrök lekerültek a bakról, és az időjárástól védve bekerültek egy fülkébe, és hiába forgatták a fejüket, nem láttak semmit. Bár.. Ha jobban belegondolok Ben Hurnak is jól jött volna, akkor nem kellett volna forgatnia a fejét a nagy szekér csatában, és egy jól elhelyezett, és beállított tükörrel, láthatta volna, hogy a szomszéd kocsijára szerelt küllődaráló, milyen messze van. Szóval, lehet, hogy már a rómaiak is rájöttek, hogy milyen hasznos a jó helyre szerelt visszapillantó.

A rómaiak sok mindenre rájöttek, de az idők folyamán ez is, mint sok más abból a kórból, feledésbe merült, hiszen, maradjunk a tehergépjárműveknél, az első daraboknál nem sok figyelmet fordítottak arra, hogy kilásson a vezető az odúból. Feltettek egy pálcikára, két, tenyérnyi tükröt, aminek használatához kellett egy bizonyos sebesség vagy megfelelő fordulat, hogy ne rezegjen, és lehessen benne látni. Holttér? Ugyan.

Gondolom, hogy a balesetek elemzésekor, többször a holttér megléte játszott szerepet. Növelték a tükör felületét, de még így is maradt sötét folt. Kiküszöbölésére, még több tükröt szereltek, a teherautókra, hiszen itt a magasság is szerepet játszik, és a legkritikusabb pont a jobb oldal, ahol a kialakult holttérben elfért akár egy autó is. Növelték az ablakok méretét, sőt egyes típusoknál a jobb oldali ajktóra tettek egy kisablakot is. Ha nem esik csapadék, ha nincs utasunk, ha…Sok a ha.

Úgy látszik, nem ez lett a megoldás, hiszen a példát nem sokan követték

A jármű elején a jobb sarok, és közvetlen a jármű előtti, kb. 2-3 méter. Az előbbi a sávváltást nehezíti meg, az utóbbi a gyalogosoknak jelent halálos veszélyt. A sávváltás megúszható koccanásokkal, de az autó előtti holttér, több halálos balesetet okozott már, ezért kitalálták, hogy tesznek egy tükröt a szélvédő jobb alsó sarkába, ami a jármű előtti teret fedi le. Persze az egyre olcsóbbá váló elektronika lehetőségeit kihasználva, egyes gyártók a homlokra szerelt kamerával kísérleteznek, ám úgy gondolom, hogy nem lehetünk kiszolgáltatva az elektronikának, hiszen egy meghibásodás „vakká” teheti a vezetőt.

.
.
Próbálkoztak a kamera beszerelésével is, amit az irányjelző bekapcsolásával lehet működésbe hozni. Ez egy nagyon jó megoldásnak tűnik, és akik nem sajnálják a pénzt a biztonságra, azok külön beszereltetik. Egy valamit azonban nem hagyhatunk figyelmen kívül. A sávváltást segítő kamera, élőképet közvetít, a jármű mellett történő eseményekről. Ez elvonhatja a vezető figyelmét a környezetében történő más eseményekről. Persze, most sokan arra gondolnak, hogy ezt teszi a sok tükör is. Ez természetesen igaz, de gondoljunk bele, hogy a tükröt folyamatosan (?) használjuk, tehát annak a képe nem „újdonság” És nem beszéltünk még az egyéb eszközökről, például a navigációkról, illetve az egyre jobban elterjedő kommunikációs eszközökről, amiket telefon helyett használunk. Ide kerülne még egy monitor.

A kamerától jobb megoldásnak tűnik a radar beszerelése:

„Sávváltást támogatás (LCS), amely többsávos úton segíti a járművezetőt a sávváltásban oly módon,hogy figyelmezteti a sofőrt, ha egy másik jármű tartózkodik a teherautó utasoldali holtterében. Az LCS, amely 30 kilométer/órás sebesség felett, az irányjelzőkkel együtt lépműködésbe, a teherautó utasoldali külső tárolója alá szerelt radarberendezés segítségével érzékeli az ütközés veszélyét. Az A-oszlopon, a visszapillantó tükör magasságában elhelyezett lámpa figyelmezteti a járművezetőt, amint a radar járművet észlel a célterületen belül. A járművezető emellett hangjelzéssel történő figyelmeztetést is kérhet.” (Forrás: Globetrotter magazin)

 

Amíg ezek a kütyük szériatartozékok lesznek, és nem csak bizonyos szériák extrái, marad a mindennapokra a hagyományos tükör, vagyis jobban fogalmazva tükrök, hiszen hasonlítsuk össze a Csepel fényképét az alábbi fotóval. Ott összesen kettő van az egész autón.

A követkőz részben maradunk a hagyományos megoldásnál, megnézzük, hogy mit kellene látni egy jól beállított visszapillantóban, hogy az alábbi képen a piros terület zöld legyen, de legalább a lehető legkisebb.

Folyt. köv.

 

Jó gurit

Sklave

 

A cikk elkészítéséhez a Volvo Hungária Kft nyújtott segítséget. Köszönöm.
.

(Ezt a cikket 421 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?