Gazdaság Hírek Iveco

Az Iveco vezérigazgatója az ACEA haszongépjármű-bizottságának elnöke 2011-ben

A European Automobile Manufacturers’ Association (ACEA – Európai Autógyártók Szövetsége) Alfredo Altavillát, az Iveco vezérigazgatóját választotta a haszongépjármű-bizottság új elnökévé a 2011-es évre. Altavilla, a bizottság elnöki székében Leif Johanssont, a Volvo Group vezérigazgatóját váltja, aki a 2010-es évben töltötte be e tisztet.

„Az európai teherautó-, furgon- és buszgyártók képviseletében, szeretném az európai intézményekkel kialakult párbeszédet még intenzívebbé tenni. Egyúttal köszönetet szeretnék mondani Johansson úrnak, a 2010-ben végzett értékes munkájáért” – nyilatkozta Alfredo Altavilla. „A haszongépjárművek piacán 2011-ben továbbra is a gazdasági és pénzügyi válság utáni teljes felépülés a cél. Ezt a szektort érte talán a legkomolyabb csapás, és évekbe fog telni, amíg elérjük a válság előtti szintet. Ugyanakkor pozitívan tekintünk előre és hisszük, hogy megőrizhetjük technológiai vezető szerepünket a világban.”

2010 első negyedévében a nehéz haszongépjárművek gyártásának csökkenése tovább folytatódott. A tendencia a második és harmadik negyedévben azonban megfordult: a gyártás 57, illetve 66%-kal növekedett a 2009-es válságévhez képest. Összességében a teherautó-gyártás jóval a 2008-as szint alatt maradt, 2010 első három negyedévének eredménye alapján 53%-kal csökkent 2008 azonos időszakához képest. A piaci körülmények továbbra sem kedvezőek Kelet- és Dél-Európában, de Európa többi részén és az Egyesült Államokban biztatóak a kilátások. Az ázsiai és latin-amerikai piacokon pedig rendkívül jó eredmények születnek.

„Arra kérjük a döntéshozókat, tegyenek meg mindent a kedvező törvényi és gazdasági környezet kialakításáért” – tette hozzá Altavilla. „Könnyítsék meg a tőkéhez jutást, és erősítsék meg a K+F tevékenységet. Kiemelt figyelmet kell fordítani a gépjárműipar beszállítóira, akiket nagyon kedvezőtlenül befolyásolt a termelés visszaesése. Különösen ajánljuk a döntéshozók figyelmébe a gépjárműflották megújításának támogatását. Ez jelentősen segítené néhány fontos törekvésünket, például a közúti szállítás okozta környezetszennyezés csökkentését és a közutak biztonságosabbá tételét.”

Az európai haszongépjármű-ipar

A haszongépjármű-ipar fontos eleme az európai autóiparnak, jelenleg mintegy 1,5 millió embert foglalkoztat a kontinensen közvetlen vagy közvetett formában.

A gépjárműgyártók komoly erőfeszítések árán fenntartják K+F kiadásaik korábbi szintjét, amelyek legnagyobb része a baleset-megelőzésre és a károsanyag-kibocsátás csökkentésére irányul. Csak az Euro VI kibocsátási szabványnak való megfelelés 6-8 milliárd eurós befektetést igényel az iparágtól. A káros anyagok kibocsátása, például a nitrogén-oxidé és a koromrészecskéké 85, illetve 95%-kal csökkent az 1980-as évek vége óta.

Egy másik fontos cél az üzemanyag- és energiahatékonyság további fejlesztése, ezzel segítve a kitűzött globális CO2-kibocsátási kvóták elérését. A haszongépjármű-ipar több mint harmadával csökkentette termékei üzemanyag-fogyasztását az 1970-es évek óta. A belső égésű motorok fejlesztése, a hibrid teherautók és buszok megjelenése, az innovatív hajtásláncok és alternatív üzemanyagok folyamatos fejlődést biztosítanak e téren. Az üzemanyag tonnakilométerre vetített hatékonyságának további 20%-os növekedése várható 2020-ra (a 2005-ös adathoz képest), azonban ehhez a gyártók mérnökeinek és a vezetőinek is a lehető legjobban kell teljesíteniük.

 

Az ACEA

Az ACEA haszongépjárművekkel foglalkozó tagjai a Daimler Trucks, a DAF Trucks, az Iveco, a MAN Truck & Bus, a Scania, a Volkswagen Commercial Vehicles és a Volvo Group. Több mint tíz EU-országban üzemeltetnek gyártóegységet, például Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Hollandiában, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban. Az ACEA haszongépjármű-bizottsága minden évben új elnököt választ.

 

Forrás: Iveco
.

(Ezt a cikket 148 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .