Biztonság Hírek Márkahírek Tudnivalók Volvo

A biztonsági öv az első számú életmentő

Az európai teherautósofőrök kevesebb, mint fele használja a biztonsági övet. Pedig értékes emeberéletek menthetők meg. A CEESAR kutatóintézet irányításával végzett tanulmány rámutatott, hogy a teherautósofőrök körében 40 százalékkal csökkenhetne a halálos, illetve a személyi sérülésekkel járó balesetek száma, ha mindannyian használnák a biztonsági övet.

Életmentő találmány. A CEESAR kutatóintézet irányításával végzett tanulmány rámutatott, hogy a teherautósofőrök körében 40 százalékkal csökkenhetne a halálos, illetve a személyi sérülésekkel járó balesetek száma, ha mindannyian használnák a biztonsági övet.
A biztonsági öv használatának aránya a teherautósofőrök körében 10-70 százalék között változik az egyes európai országokban, de az átlag 50 százalék alatti. A legjobb, 70 százalékos értékkel Franciaország büszkélkedhet. Svédországban, abban az országban, ahol megszületett a hárompontos biztonsági öv, ez az arány 40 százalék.

Társadalmunkban a halálesetek egyik leggyakoribb oka a közúti közlekedés. 2001 és 2008 között nem kevesebb, mint 375 ezer ember vesztette életét közlekedési balesetben Európai útjain. Az elsődleges ok a gyorshajtás, de a második helyen a biztonsági öv használatának hiánya áll, megelőzve az alkoholt, amely a harmadik leggyakoribb kiváltó oka a halálos, illetve a személyi sérüléssel járó közlekedési baleseteknek.  

A CEESAR kutatóintézet irányításával végzett tanulmány rámutatott, hogy a teherautósofőrök körében 40 százalékkal csökkenhetne a halálos, illetve a személyi sérülésekkel járó balesetek száma, ha mindannyian használnák a biztonsági övet.  Tízből hatan kevésbé súlyos sérüléseket szereztek volna, ha használják a biztonsági övet.

Boruláskor a gépkocsivezető nagyot esik. A fényképen egy teszt látható, amely során egy teherautó legurult egy töltésről. A fénykép elkészítése után néhány másodperccel a kormánykerék mögött ülő bekötetlen próbababa kirepült a szélvédőn keresztül. A teherautóból kirepülő utasok 74 százaléka életét veszti vagy súlyosan megsérül.

Miért használja ilyen kevés gépkocsivezető a biztonsági övet?

Hosszú ideje keresi erre a kérdésre a választ Carl-Johan Almqvist, a Volvo Trucks közlekedés- és termékbiztonsági igazgatója.

„Nekünk, emberi lényeknek egyszerűen nincs beépített sebességérzékelőnk. Leolvashatjuk a sebességet a műszerről, de semmi nincs a testünkben, ami figyelmeztetne a tempóra. Hasonlítsa ezt össze a magasságérzetünkkel! Nem ugrana le négy méteres magasságból és csillapítaná az esést a kezeivel!  Pedig pontosan ez történik egy 30 kilométer/órás sebességnél bekövetkező frontális ütközés esetén biztonsági öv nélkül. A magasságot felfogjuk, de a sebességet nem” – magyarázza Carl-Johan Almqvist. 

Mint oly sok más a közlekedésbiztonság területén, ez a kérdés is jelentős részben a hozzáállásról szól.

„Számos gépkocsivezető abban a hitben él, hogy egy nagy teherautó fülkéjében sokkal nagyobb biztonságban van, mint egy kis személyautóban” – mondja.

Ez igaz is, de aligha vigasz annak a teherautósofőrnek, aki egy beton hídlábnak csapódik. Ha a teherautó ekkor felborul, a gépkocsivezető nagyot esik. Biztonsági öv nélkül pedig ki is repülhet a fülkéből.

An Paepen a gépkocsivezető-képzés vezetője a Volvo Trucks-nál. Magyarázatok egész sorát hallja arról, hogy miért nem használják a gépkocsivezetők az övet.

„Az egyes megállások között kis távolságokat megtevő áruterítő gépkocsivezetők számára kényelmetlen, hogy folyton be- és kicsatolják az övet. A távolsági sofőrök pedig olyan kényelmesen szeretnek ülni, mint otthon a kedvenc karosszékükben, míg az építőipari gépkocsivezetők szeretik, ha gyorsan ki tudnak ugrani a fülkéből, ha valami kellemetlenség történik” – mondja An Paepen.

Az előző fénykép ugyanezt a tesztet ábrázolja belső nézőpontból. A biztonsági öv mellőzése a teherautó borulásakor 366 százalékkal növeli a súlyos vagy halálos sérülések kockázatát. Ezek az adatok a CEESAR kutatóintézettől származnak, amely balesetek adatait gyűjti össze, és kockázatelemzéseket végez.

Hogyan fokozhatjuk tehát a biztonsági öv használatát?

A brüsszeli ETSC független közlekedésbiztonsági kutatóintézet szerint a dolgok jó irányba haladnak.

„Általánosságban folyamatosan nő a biztonsági öv használatának aránya a forgalomban” – mondja Vojtech Eksler, az ETSC elemzője.

Szerinte számos szereplő dolgozhatna együtt a biztonsági öv használatának további fokozásáért. A biztosítótársaságok magasabb díjakat róhatnának ki az övet nem használó járművezetőkre. A kormányzati szervek és az EU megerősíthetnék tájékoztató kampányaikat, és tevékenyebb részt vállalhatnának a törvény betartatásának biztosításából.

Franciaország pontrendszert alkalmaz. A különböző szabálysértésekért különböző mennyiségű pontokat vonnak le a járművezető jogosítványáról. A biztonsági öv mellőzéséért három pontos büntetés jár, amit további két ponttal tetéz, ha az utas sem használja az övet. Ha a jogosítvány tulajdonosának pontszáma nullára csökken, az okmányt bevonják. Csehországban hasonló rendszer működik.

„Az ilyen pontrendszert alkalmazó országokban figyelték meg a biztonsági öv használatának legnagyobb mértékű növekedését. Az emberek jobban félnek a jogosítványuk elvesztésétől, mint a pénzbüntetéstől” – magyarázza Vojtech.

Milyen felelőssége van a járműgyártóknak?

Carl–Johan Almqvist, a Volvo Trucks munkatársa szerint rengeteg felelősség hárul rájuk.

„Már néhány éve kínálunk biztonsági öv figyelmeztetőt, amely emlékezteti a feledékeny járművezetőket, és biztonságtudatos ügyfeleink piros biztonsági övet is rendelhetnek, amelyek kiváló láthatóságuk révén szintén emlékeztetőként szolgálnak” – mondja Carl–Johan Almqvist.

A biztonsági öv figyelmeztető kedvező hatású.

„A járművezetők és az utasok egyaránt számottevően nagyobb arányban használják az övet, mint a rendszer hiányában” – mondja Vojtech Eksler.

Az ETSC szakértői megállapították, hogy a személyautókban 97 százalékkal gyakoribb a biztonsági öv használata, ha a jármű tartalmaz figyelmeztető rendszert.

A technológia egy dolog. A kulcs, mint már említettük, a hozzáállás megváltoztatása.

„A járműgyártóknak ki kell venniük a részüket a felelősségből, és szélesebb körben kell dolgozniuk a járművezetők biztonságtudatosságának fokozásán. A járművezetők biztonsága kiemelt fontosságú, ezért folyamatosan szolgáltatunk információkat a biztonsági öv használatáról, ha gépkocsivezetőkkel vagy ügyfelekkel kerülünk kapcsolatba” – mondja Carl–Johan Almqvist.

Pontosan ez az elképzelés áll a Volvo Truck járművezető továbbképzése mögött is, amelyért An Paepen felel. Az elmúlt két év során 25 európai ország több mint 15 ezer gépkocsivezetője vett részt a képzésen. Az ötnapos kurzus során egy teljes napot kizárólag a biztonságnak szentelnek.

„A képzés jelentős része arra összpontosít, hogy miként lehet rábírni a gépkocsivezetőket arra, hogy maguk is átgondolják ezeket a kérdéseket. Különböző módszereket alkalmazunk, például filmeket játszunk le, különböző baleseteket tanulmányozunk és információkat nyújtunk a biztonsági öv állandó használatának fontosságáról” – mondja An Paepen.

A Volvo Trucks termékfejlesztői folyamatosan dolgoznak azon, hogy erősebb és biztonságosabb teherautókat építsenek, így egy baleset bekövetkezésekor a lehető legkisebbre csökkentve a sérüléseket.

„A keserű igazság azonban az, hogy biztonsági öv nélkül soha nem lesz biztonságban – bármekkora erőfeszítéseket is fektetünk a biztonságba. Lehetetlen olyan teherautót tervezni, amely a bekötetlen gépkocsivezető számára is magas szintű biztonságot nyújt. Használja tehát az övet, megmentheti az életét” – tanácsolja Carl–Johan Almqvist.

Forrás: Globetrotter magazin
.

(Ezt a cikket 484 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .