A közúti áldozatokra emlékezünk november 3-án
2010. november 3-án, szerdán 11 órai kezdettel koszorúzással egybekötött megemlékezést tart az ORFK-OBB a Közúti Áldozatok Emlékművénél. A helyszín: Budapest, III. ker. Flórián tér – tájékoztatott az ORFK-OBB.
A közúti tragédiák a megdöbbentő, leginkább sokkoló halálesetek közé tartoznak. Ennek oka többek között az, hogy váratlanul következnek be, s csaknem minden esetben megelőzhetőek lennének. Az elmúlt évben 822-en vesztették életüket közlekedési balesetben hazánk közútjain. Amikor az érintettek a baleset előtt elindultak, még senki nem gondolta közülük, hogy hamarosan baleset áldozatává válnak. Volt olyan, aki munkába indult, más pedig éppen hazafelé tartott, volt aki a gyermekért ment az iskolába, míg más a családi ügyeket intézte… és sorolhatnánk tovább az életben előforduló eseteket. A végzetes baleset mindenkor váratlanul érte az áldozatokat, még csak el sem tudtak köszönni a szeretteiktől. A baleset, s az azt követő gyász pedig végérvényesen megváltoztatta az adott család életét.
A közúti tragédiák másik ismérve a megelőzhetőség. A közlekedési balesetek túlnyomó része – pontosabban fogalmazva: az abszolút többsége – valamilyen emberi hibára, a közúti közlekedés szabályainak szándékos, vagy gondatlan megszegésére vezethető vissza. És ebben rejlik a megelőzhetőség. Amennyiben minden közlekedő megtartja a közúti előírásokat, a baleset bekövetkezésének kockázata a minimálisra redukálódik, s így tragédia sem fordulna elő. Nem véletlen, hogy a svéd parlament évekkel ezelőtt azt a célt fogalmazta meg, hogy közlekedési balesetben senki ne haljon meg Svédország útjain. Ennek egyebek mellett az is az üzenete, hogy tudatosítsák valamennyi közlekedőben – gyalogosban és járművezetőben egyaránt – a szabálytisztelő magatartás fontosságát.
A hazai baleset-megelőzési tevékenység egyik sajátos, és immár tradicionális formája, hogy minden évben, a halottak napja környékén koszorúzási ünnepség keretében megemlékezés történik a Közúti Áldozatok Emlékművénél. A budapesti Flórián téren (az üzletközponttal szemközti oldalon) található szobrot az ORFK-Országos Balesetmegelőzés 1996-ban állíttatta. Az idei, sorrendben 15. megemlékezésre 2010. november 3.-án, szerdán 11.00 órai kezdettel kerül sor. Az emlékmű egy nagyszerű gondolat megnyilvánulása, s nincs ismeretünk arról, hogy 1996-ot megelőzően a Föld más országában hasonló szobrot állíttattak volna.
A Közúti Áldozatok Emlékművénél nem csak a közlekedésbiztonságban érintett társadalmi és civil szervek, szervezetek, érdekképviseletek, cégek stb. vesznek részt, hanem elhelyezik a kegyelet virágait azok a hozzátartozók is, akiknek családtagjai az elmúlt időszakban, években vesztették életüket a közutakon. Az emlékmű talapzatán található, ujjával mementóként figyelmeztető „szárnyas angyal” az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság jelképévé vált. Látogasson el Ön is november 03-án a Közúti Áldozatok Emlékművéhez! Emlékezzen meg velünk! Hirdessük együtt az Élet elsőrendűségét, s ezzel kapcsolatban a közúti közlekedési szabályok tiszteletének fontosságát!
Forrás: Integrátor Fórum
.
(Ezt a cikket 177 alkalommal tekintették meg.)