Szlovéniában ismét befagyasztották az üzemanyagárakat
A szlovén kormány ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik.
A szlovén kormány ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik.
Az ABB E-mobility és a Shell magasabb szintre emelik együttműködésüket, hogy az elektromos járművek vezetőinek millióit, világszerte rugalmas és minőségi töltési megoldásokkal lássák el.
Németországban drágult leginkább a dízel üzemanyag az EU-ban az ukrajnai háború kezdete óta, már majdnem 800 forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként.
Április derekára tovább nyílt a Brent-Ural árkülönbözet, ami a korábbinál is kedvezőbb helyzetet teremt a döntően orosz olajat finomító magyar olajcégnek.
Nagyszabású promóciót indított az ARELGAS Kft. és a Volvo Hungária Kft. az LNG-hajtású tehergépjárművek hazai elterjedésének támogatására.
Spanyolországban kedden is folytatódik a közúti áruszállítók sztrájkja annak ellenére, hogy a központi kormány üzemanyagár-támogatásról egyezett meg az ágazatban dolgozók többségét képviselő Közúti Áruszállítók Nemzeti Bizottságával (CNTC).
Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak megállítására.
Az üzemanyagárra rakódó adók csökkentését sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Dudás Róbert Jobbik-alelnök.
A március 10-i üzemanyagárakat érintő» bejelentés, miszerint a fuvarozók csak piaci áron, és korlátozott mennyiségben tankolhatnak súlyos válsághelyzetet teremt a pénzügy tartalékokkal alig rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásoknál.
A Shell Hungary Zrt. kisnyomású kútoszlopain csütörtöktől tranzakciónként maximum bruttó 25 ezer forintért lehet üzemanyagot vásárolni.
A Mol 100 literes tankolási limitet vezetett be szerdától - közölte a társaság az MTI-vel.
A tranzit teherforgalmi útvonalak melletti állomásokat érint az intézkedés.
További három hónappal meghosszabbítja a benzinárstopot a kormány - írta vasárnapi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Nemrégiben heves vitát váltott ki az az elképzelés, hogy majd az elektromobilitás lép a fosszilis...
Tavaly 3,5 százalékkal több motorbenzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,4 százalékkal nőtt 2021-ben a megelőző évhez képest.
Az Európai Unióban megengedett minimális szintre csökkent Lengyelországban hétfőtől átmenetileg az üzemanyagok után kivetett jövedéki adó a múlt héten jóváhagyott, inflációellenes csomag részét képező törvény értelmében.
Az ABB bevezeti a Plug N Charge technológiát, amely egyszerűsíti, és még gördülékenyebbé teszi az elektromos járművek töltését és aztán a fizetést.
A hagyományos és alternatív üzemanyagokat használó belsőégésű motorok a világ minden részén az élet szerves részét képezik. Szinte univerzálisan használják mindenféle gépjárműben, energiatermelésben stb.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A Lukoil orosz olajvállalat vezetője kételkedik abban, hogy a kőolajárak a közeljövőben elérhetik a száz dollárt.
A kormány a mai naptól 480 forintban maximálta a benzin és a gázolaj literenkénti árát három hónapra, a döntést ezt követően vizsgálják felül.