Ki gondolná, hogy a kártevők nemcsak a kertben, hanem az autóban is megjelennek? Miközben a szúnyoginváziót elkerülhetjük az ablak felhúzásával, addig a különböző rágcsálók könnyen tönkre tehetik a mindennapjainkat.

Milyen rágcsálók jelennek meg az autóban?

Egyik tipikus vendég a nyest, ami a formájából adódóan könnyen befészkeli magát a motorházba. Ráadásul nagyon óvatos állat, így a csapdák, ketrecek nem szoktak működni, messziről elkerüli azokat. Az autó azonban nem várhat, a nyestek jelentős károkat okoznak.

A nyestek után a következő gyakori vendég az egér. Ez az állat sokkal kisebb, és szó szerint minden nyíláson átfér, tehát könnyen bejut az autóba. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor nagyon jól érzi magát, a kábelek között melegben van, és a sötét nagyszerűen eltakarja. Az emberek általában akkor szokták észrevenni, amikor műanyag forgácsot találnak, esetleg az ürülékének a szaga jut el a nyitott térig. Ha pedig megrágja a vezetékeket, akkor balesetet is okozhat!

Másik tipikus rágcsáló a patkány. Itt már komolyabb gondról van szó, mivel a patkány a betonon is átrágja magát, tehát az autó karosszériája nem fogja megállítani. Ha egy patkány megjelenik, akkor általában több is követi, és biztosak lehetünk abban, hogy valamit tönkre fog tenni. Ha ez nem lenne elég, akkor a patkány éjszakai állat, ami azt jelenti, hogy nehéz lesz elcsípni, így jogos lépés lehet a patkányirtás.

Hogyan küzdjünk a rágcsálók ellen?

A kártevők és a rágcsálók megelőzése elég nehéz feladat. Próbáljuk meg rendben tartani az autót, hogy ne érezzék meg a többnapos szendvics szagát, és ne hagyjunk bent vizet sem. A rágcsálók általában a meleg motorhoz igyekeznek, ezt azonban nem tudjuk elkerülni a takarítással.

Ha megjelentek, akkor drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnunk, mint a csapda vagy a méreg. Az egyik legfelkapottabb megoldás az ultrahangos riasztó. A nyestek, az egerek és a patkányok szintén érzékenyek a magas frekvenciára, így könnyedén elzavarhatjuk őket az autóból.

A riasztó használata ráadásul nem öli meg az állatot, így azok is élhetnek vele, akik nem akarnak döglött állattal találkozni. Ráadásul a riasztók más állatok ellen is védenek.

(x) – fizetett pr-cikk

whitpress

 

(Ezt a cikket 3092 alkalommal tekintették meg.)