Álmosan ülni a volán mögött éppen olyan veszélyes, mint ittasan vezetni. A Volvo Trucks a fülkék belsőterének megfelelő kialakítása és fejlett technológiai megoldások alkalmazása révén segít a járművezetőknek ébren és éberen maradni, illetve megőrizni uralmukat a gépkocsi felett, ezzel is hozzájárulva a közlekedésbiztonság javításához.

Késő éjszaka, dupla műszak, csecsemősírás miatti virrasztás vagy az országút egyhangúsága – számos oka lehet annak, hogy valaki elálmosodik a volánnál. A következmények pedig a kiváltó októl függetlenül tragikusak lehetnek. A fáradt járművezetők által okozott balesetek részaránya tanulmányonként eltér, de általában 15 és 60 százalék közé tehető. A kutatásokból az is kiderül, hogy az ilyen balesetek általában súlyosabb kimenetelűek, mint a más okok miatt bekövetkezők, ugyanis a hosszabb reakcióidő miatt nem marad lehetőség kitérő manőverek végrehajtására.
Hullafáradtan

„Bizonyítottan ugyanolyan veszélyes fáradtan vezetni, mint alkoholos befolyásoltság alatt.” – mondja Torbjörn Åkerstedt, a Karolinska Intézet és a Stockholmi Egyetem alváskutató professzora.

Kutatásai során Åkerstedt professzor fáradt személyekkel végzett járműszimulátoros kísérleteket, hogy tanulmányozza reakcióikat a kormánykerék mögött. Számos tesztalany a fáradtság első klasszikus tünetei, mint például a lecsukódni akaró szemhéjak és az ásítás észlelése után a mikroalvás fázisába esett, amikor is néhány másodpercre elbóbiskol az ember – ráadásul ezt gyakran észre sem veszi magán. Ezért a Volvo Trucks kifejlesztette az éberségfigyelő rendszert (Driver Alert Support – DAS), amely érzékelőinek segítségével észleli, ha a sofőr kóvályogva vezet. Ha a jármű imbolygó vagy egyenetlen haladása a vezető fáradtságára enged következtetni, a rendszer hallható és látható jelzéssel figyelmezteti a sofőrt.

„A rendszer mindaddig észrevétlen marad, amíg a sofőr megfelelően vezet.” – mondja Peter Kronberg, aki a Volvo Trucksnál a DAS műszaki fejlesztését vezette. „Ez a rendszer nem igényel külön odafigyelést, és nem zavarja szükségtelenül a sofőrt vezetés közben. Ha felhívja magára a figyelmet, akkor azt igen nyomós okból teszi – figyelmezteti a járművezetőt, hogy veszélyessé vált a közlekedése, ezért ideje tennie valamit ez ellen.”

Ugyanakkor a fáradtság a kézenfekvő következményekkel járó tényleges elalvás mellett számos egyéb módon is befolyásolja a járművezetési képességet.

„Lelassul a gondolkodás, hosszabb ideig tart visszaemlékezni dolgokra, nehezebb új dolgokat megtanulni és megnő az egyszerű ingerekre adott reakcióidő.” – mondja Åkerstedt professzor. „A tanulmányok arra is rámutattak, hogy az ember ilyenkor elveszíti uralmát az érzelmei felett. Érzelmileg labilis állapotban vezetni pedig természetesen nem éppen előnyös, mivel ez károsan befolyásolja az ítélőképességet.”

Tehergépkocsi-vezetők a figyelem középpontjában

A Nemzeti Szállítmányozásbiztonsági Testület egyik tanulmánya szerint a nehéz-tehergépkocsikat ért egyjárműves balesetek 52 százalékánál szerepet játszott a fáradtság, és az esetek közel 18 százalékában megállapították, hogy a járművezető elaludt. Az Európai Biztonsági Hálózat (2009) fáradtsággal kapcsolatos tanulmánya kimutatta, hogy az összes nehézgépjármű-vezető 60 százaléka tapasztalt már álmosságot a volán mögött. Ugyanakkor egy finn tanulmány szerint a tehergépkocsi-vezetők kevésbé hajlamosak elaludni vezetés közben, mint a közlekedés más résztvevői, és megtett kilométerre vetítve ritkábban szenvednek balesetet. Mivel azonban nagyon sok időt töltenek vezetéssel, fontos foglalkozni velük, mint vizsgálati célcsoporttal.

A hosszú távú fuvarozást végző járművezetők átlagosan heti 4,6 éjszakát töltenek a fülkében a Volvo Trucks által végzett tanulmányok eredményei alapján. És amikor a vállalat kutatói 2200 távolsági tehergépkocsi-vezetőt kértek meg, hogy állítsanak fontossági sorrendbe a fülkék belsőterére vonatkozó 15 különböző jellemzőt, a lista élén a pihenési és alvási kényelem állt. Napjaink vezetési és pihenési időkre vonatkozó szabályozásai csak abban az esetben javítják a közlekedésbiztonságot, ha a kötelező pihenőidők alatt valóban megfelelő körülmények állnak rendelkezésre a lazításhoz.

„A kiváló járművezetői környezet a Volvo egyik védjegye, de ez legalább ennyire szól egy másik vállalati alapértékünkről is – a biztonságról.” – magyarázza Carl Johan Almqvist, a Volvo Trucks Közlekedés- és Termékbiztonsági igazgatója. „A rosszul megtervezett járművezetői környezet rontja a közlekedésbiztonságot, de még ennél is veszélyesebb, ha a járművezető fáradt, mert rosszul aludt.”
Ezért a Volvo áttervezte hálóhelyes fülkéiben a fekhely környékét, hogy a járművezetők jobban aludhassanak, és ezáltal másnap éberebbek maradhassanak a volán mögött. Az ágyak állíthatóak, a matracok különböző keménységi szintekben állnak rendelkezésre és számos ágytakaró matracbetét választható, hogy minden járművezető megtalálhassa a személyes igényeinek leginkább megfelelőt.

Tartson pihenőt!

Szóval mit is kell tenni, ha úgy érezzük, hogy elfáradtunk vezetés közben? „Az álmosság elűzhető, ha megiszunk egy nagy adag kávét vagy rendszeresen pihenőt tartunk.” – mondja Åkerstedt professzor. „Azonban a pihenő után csak 15-30 percig maradunk éberek, és alapvetően minél fáradtabbak vagyunk, annál gyorsabban leszünk újból fáradtak minden egyes szünet után. Életbevágóan fontos, hogy tudatában legyünk a fáradtságunknak, hiszen így még idejében tehetünk ellene, mielőtt túl késő lenne.”

* Markku Partinen, Kari Hirvonen: Unikuorma. Horkolás és kóros alvási apnoe a nehéztehergépkocsi-vezetők körében, valamint az alváshiány hatásai a járművezetési képességre. Kutatás és fejlesztés, 2000. 11. 01. – 2006. 03. 15. Zárójelentés.

Az alvás tudománya
• Az emberi test természetes biológiai ritmusa arra készteti a szervezetet, hogy éjszaka aludjon. Ennek eredményeként a napközbeni alvás minősége rosszabb.
• Az ember hajnali 4 és 6 óra között a legfáradtabb.
• A túlzott nappali fáradtság a váltott műszakú munkavégzéssel vagy a nem kellően hatékony alvással járó állandó kimerültségből eredhet.
• Forduljon orvoshoz, ha úgy gondolja, hogy egészségügyi oka lehet a napközbeni aluszékonyságának!
• Kutatások tanúsága szerint elraktározható az alvás, ezért célszerű kiadósat aludni egy hosszú út előtt.
• A fáradt járművezető lassabban reagál és lassabban észleli a közelgő veszélyhelyzeteket, mint például az útépítési munkák helyszínét vagy a szintbeli kereszteződéseket.
• A fáradtság az ember információfeldolgozó képességét és rövid távú memóriáját egyaránt rontja.

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 575 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?