Lézerrel küzdené le az építési területeket az MAN
Az autópálya-munkálatok során többnyire egy szűk sávba terelik a forgalomban résztvevőket, melyek sokszor még a kisebb személykocsikkal haladóknak is nehézségeket…
Az autópálya-munkálatok során többnyire egy szűk sávba terelik a forgalomban résztvevőket, melyek sokszor még a kisebb személykocsikkal haladóknak is nehézségeket…
A közúti Közlekedési Szolgáltatók Alágazati Párbeszéd Bizottsága szakmai konferenciája 2010. november 17.-én. Tájékoztatjuk tisztelt tagjainkat, hogy 2010. november 17-én a…
November 20-ától kötelező a tompított fény használata minden, a közlekedésben részt vevő motorizált járműnek Oroszországban. A hagyományos alapfényt adott esetben…
2010. november 3-án, szerdán 11 órai kezdettel koszorúzással egybekötött megemlékezést tart az ORFK-OBB a Közúti Áldozatok Emlékművénél. A helyszín: Budapest,…
2010.11.01-től a 26/2009. (VI.22.) KHEM rendelete hatályát veszti, helyébe a 13/2010. (X.5.) NFM rendelete lép, mely a Magyar Közlöny 2010….
Októberben a Volvo Trucks megkezdte cseppfolyósított metánnal üzemelő metán-dízel teherautóinak nyilvános, valós körülmények közötti tesztelését. Ezzel egy időben Svédország első cseppfolyós…
A biztonságos közlekedés fontos alapfeltétele a jól működő fékrendszer. Ehhez a haszonjárműveknél jó minőségű üzemanyag, azaz elegendő mennyiségű sűrített levegő…
Sikeresen lépett be az orosz piac egy új szegmensébe a Rába. A GAZ csoporthoz tartozó URAL vállalattal kötött megállapodás a…
Talán hihetetlennek tűnik, de vannak olyan magyar cégek (pl.: Waberer’s), amelyek a csapnivaló fizetési fegyelem dacára, és a válság közepette…
A román parlament törvénybe foglalta, hogy kötelező a téli gumi a kamionoknak és a buszoknak, amint hidegebbre fordul az idő….