Hírek Külföld MAN Rendezvények Sport Versenyek

Ausztriában is minden futamon dobogón – Kiss Norbi 9 ponttal vezeti az Európa-bajnokságot

Beni már az élmezőny tempóját autózta, és megszerezte eddigi legjobb rajtpozícióját

Fantasztikusan kezdődött a szombati nap az OXXO Energy Truck Race Team számára Spielbergben, Kiss Norbi Pole-t futott az időmérőn, Major Beni pedig a negyedik legjobb idővel kvalifikálta magát az első futamra.

Norbi jól kapta el az első futam rajtját, a két első kanyar jobbos, ott meg is erősítette vezető pozícióját, majd elhúzott a mezőnytől, és simán, nagy előnnyel megnyerte az első futamot Hahn és Albacete előtt. Beni is jól rajtolt, megőrizte negyedik helyét, és tudta is a lépést tartani az első három pilótával, de sajnos a futam vége felé hibázott, kétszer is elhagyta a pályát, ami miatt bokszutca áthajtásos büntetést kapott, aminek letöltése után visszaesett a 11. helyre, végül ott intette le a kockás zászló.

A második futamon Beni nagyokat csatázva előbb hátrébb esett, majd feljött a 10. helyre, így ő is szerzett Eb pontot szombaton.

Norbi a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről kezdte a második futamot, hamar áthámozta magát az előtte haladókon, Hahn, Reinert, Bösiger és Körber simán megvolt, de Albacete mögött beragadt, persze akkor már a harmadik helyen autózott, az élen Vrsecky, Albacete és Norbi haladtak. Próbálkozott előzéssel a magyar pilóta, de a spanyol rácsukta egyszer az ajtót,s mivel itt egy helyezés csupán 1 plusz pontot jelent, Norbi nem erőltette, sokkal fontosabb volt a pontgyűjtés, így bejött a harmadik helyen. A szombati nap végén ismét Norbi vezeti az Európa-bajnokságot, 7 ponttal Albacete és 19 ponttal Hahn előtt.

A vasárnapi időmérőn Kiss Norbi a második, Major Beni a hetedik helyen végzett.

Az első futam rajtját Norbi nem kapta el jól, Hahn és Albacete is előtte fordult, onnantól pedig hiába próbálkozott a magyar pilóta, nem tudott tisztán előzni, így maradt a harmadik helyen a futam végéig. Beni rajtja jól sikerült, megtartotta pozícióját, és nagyon jó tempót autózva bejött a hetedik helyen, ami elsősoros rajtot jelentett a második futamon.


A délutáni futamon érezni lehetett, hogy ez a hétvége záró versenye, mindenki próbál előre menni, hatalmas csaták alakultak ki, nem kímélték egymást a pilóták, de arra vigyáztak, hogy ne essenek ki karambol vagy baleset miatt. Beni a rajt pillanatától csatában volt, a kavarodásban Bösiger és Norbi elmentek mellette, de a kettes kanyartól már nem tudták megelőzni, pedig olyan pilóták támadták, mint Vrsecky, Hahn és Albacete. Beni harcolt az utolsó körökig, mindhárom Európa-bajnok folyamatosan nyomta hátulról, próbálkoztam minden lehetséges módon, de Beni kitartott, ráadásul a tempója is elég gyors volt a védekezéshez. Végül győzött a rutin, és Beni egyetlen hibáját kíméletlenül kihasználva megelőzték a futam vége felé, de ezzel a hősies csatával elég sokáig tartotta maga mögött a bajnokság éllovasait ahhoz, hogy csapattársára, Kiss Norbira már ne jelentsenek veszélyt ezen a hétvégén.

Ahhoz, hogy Beni segíteni tudja őt, Norbinak nagyot kellett versenyeznie, és minél előrébb kerülnie a futamon. Ezt tökéletesen teljesítette az Európa-bajnokságot vezető magyar pilóta, a hatodik helyről rajtolva már az első kanyar után a harmadik helyen autózott, és végig támadta Adam Lackót, akivel megelőzték Reinertot, így feljöttek az első-második helyre. Norbi pontosan tudta a rádió üzenetekből, hogy két legnagyobb riválisa sokkal hátrébb van, Beni nem engedi közeledni őket, így nem ment bele kockázatos előzésbe, hiszen az Eb pontok gyűjtése sokkal fontosabb, mint egy rizikósan megszerzett első hely, főleg, hogy mindössze 1 ponttal többet tudott volna a győzelemmel szerezni. Norbi így támadva és próbálkozva ugyan, de maradt a második helyen, s ezzel nem csupán azt érte le, hogy Ausztriában – a tavalyi évhez hasonlóan – minden futamon dobogón állt, hanem meglépett a táblázaton üldözői elől, s két héttel a németországi verseny előtt már 9 ponttal vezeti az Európa-bajnokságot Albacete, és 15-tel Hahn előtt.

A Kamion Európa-bajnokság következő versenyhétvégéjét – mely után másfél hónap nyári szünet következik – Németország legendás pályáján, a Nürburgringen rendezik július 19-20-án.

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 137 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .