Jelenleg a Scania rendelkezik a legszélesebb biodízel és gázüzemű Euro 6 motorválasztékkal, amely egyértelműen vezető helyet biztosít számára a versenytársai között az alternatív üzemanyagok terén. A termékcsalád legújabb tagja a 16 literes 580 lóerős 100 %-ban biodízel üzemre képes V8 motor.

Daniel Milione, a Scania alternatív üzemanyagokért felelős termékmenedzsere, Södertälje, Svédország
Daniel Milione, a Scania alternatív üzemanyagokért felelős termékmenedzsere, Södertälje, Svédország

A fuvarozók körében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a biodízel iránt, főleg azokban az országokban, amelyek adókedvezményeket vagy egyéb ösztönzőket vezettek be, mint például Ausztria, Svédország és Svájc. A biodízel előállítható a legtöbb növényi olajból, Európában leginkább repce- és napraforgó olajat használnak erre a célra, illetve állati zsiradékból, például halolajból. A háztartási használt olaj szintén szolgálhat alapanyagul.

Kevés kockázat

„Az egyik kihívást a viszonylag kiszámíthatatlan politikai döntések jelentik, amelyek a bioüzemanyagok támogatását és adóvonzatát érintik. Viszont egy biodízel üzemű jármű a körülmények változása esetén aránylag könnyen normál dízelüzeművé alakítható.” – mondta Daniel Milione, a Scania alternatív üzemanyagokért felelős termékmenedzsere. „Ezáltal ezeknek a járműveknek a beszerzése alacsony kockázattal jár.”

A Scania számításai szerint abban az esetben, ha 100%-osan biodízellel üzemel a jármű, a motor teljesítménye legfeljebb 8%-kal csökken. Ugyanakkor minimális üzemanyag- és AdBlue-fogyasztás növekedésre lehet számítani.

Egyszerű üzemeltetés

Mindamellett, hogy a bioüzemanyagok használatával akár 66%-os CO2-kibocsátás csökkenést is el lehet érni, használatuk ugyanolyan egyszerű, mint a normál üzemanyagé.

„Számos ország törekszik arra, hogy csökkentse az olajtól való függését, ezért a bioüzemanyagok és a gáz egyre vonzóbb alternatívát jelentenek.” – tette hozzá Daniel Milione. „Tisztában vagyunk vele, hogy a globális felmelegedés gyorsabb, mint ahogy azt korábban jósolták. Ugyanakkor a közlekedési szektor nem volt képes mérsékelni a fosszilis üzemanyagok iránti igényét. Muszáj a fenntartható társadalom irányába elmozdulnunk.”

Növekvő biogáz-piac

A gáz iránti érdeklődés még a biodízelnél is nagyobb. A piacot elsősorban a földgáz rendelkezésre állása és alacsony ára vezérli, ugyanakkor növekvő igény mutatkozik meg a biogáz iránt is. A fosszilis eredetű földgáz használata esetében a CO2 kibocsátás 15-20%-kal kevesebb a gázolajhoz képest, ugyanakkor a megújuló biogáz használatával akár 95% csökkenés is realizálható.

Bizonyos előrejelzések szerint 2020-ra a 18 tonna feletti tehergépkocsik ötöde gázüzemű lesz. Az infrastruktúra kiépítésének felgyorsítása érdekében az EU előirányozta, hogy a sűrített földgázt (CNG / CBG) áruló üzemanyagtöltő állomások egymástól maximum 150 kilométerre lehetnek, míg folyékony gáz esetében (LNG / LBG) ez a távolság legfeljebb 400 kilométer lehet.

A technológia azonban önmagában nem feltétlenül döntő érv. Sok múlik a gyártókon és azon, hogy olyan széleskörű, egyszerűen használható megoldásokat ajánljanak, amelyeket elfogad a piac. „Az ügyfelek számára a beszerzés és az üzemeltetés során is az egyszerűség a legfontosabb tényező.”

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 191 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?