Az 1965-ös év – az űrverseny és a Volvo F86

1965-öt „a számítógép évének” is nevezhetnénk. Ebben az éveben mutatkozott be továbbá egy igen kedvelt Volvo teherautó.

Az F86 gyorsan végigsöpört az egész világon, és a Volvo első világszerte sikeres exporttermékévé vált.

Űrverseny és számítógépek
1965-öt „a számítógép évének” is nevezhetnénk. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között dúló űrverseny során mindkét fél űrhajósai világsztárokká váltak. Azonban egy sokkal szokatlanabb hős is kiemelkedett a rivalizálás eredményeként: a számítógép.

Ebben az évben az amerikai TIME magazin egy óriási számítógép képével a címlapján jelent meg, ezzel a főcímmel: „Valójában a számítógép az űr meghódításának meg nem énekelt hőse”. Emellett tekintélyes memóriája és remek számítási képességei révén a számítógép a társadalom egészét is megváltoztatta. Ebben a cikkben a TIME ír egy mérnökökből és szerelőkből álló új csoport kialakulásáról, amelyet „számítógépeseknek” nevez, és tagjai számítógépek kódolását, illetve programozását végzik a legkülönfélébb feladatok elvégzéséhez, a földalatti robbantásoktól a beatnik költemények megírásáig.

Az év fontos eseménye a PDP-8 számítógép bemutatása, amely egyesítette az alacsony árat és az egyszerűséget. A PDP-8-at széles körben az első nagyközönség számára tervezett számítógépként ünnepelték.

Az év legnagyobb lépése a számítástechnika fejlesztése terén a Gordon Moore által lejegyzett elmélethez kötődik, amely egy kis, alig ismert folyóiratban jelent meg, ám később a modern kor egyik legjelentősebb elméleteként tekintettek rá. Az elmélet szerint az integrált áramkörök alkotóelemeinek száma a tranzisztorok méretének csökkenésével évente megduplázódik

Miközben ennek a számítási teljesítménynek az ára leesik. Az elmélet Moore törvényeként vált ismertté, és meghatározta a chipipar és a számítástechnika globális fejlődésének ütemét. Moore társaival együtt megalapította az Intelt, egy globális számítógépchip-gyártó vállalatot, és nagyon gazdag emberré vált.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között dúló űrverseny során mindkét fél űrhajósai világsztárokká váltak.

F86 – Minden idők legkedveltebb teherautója?
Az F86 valószínűleg a Volvo történelmének legkedveltebb teherautója.  Az F86-ot 1965 nyarán mutatták be a nagyratörő „System 8” megújulási program részeként, amely jelentősen továbbfejlesztette a Volvo járműflottájának technológiáját.  Annak ellenére, hogy erős hasonlóságot mutatott elődjével, az L4851-gyel, külseje alatt teljesen megújult.

A legnyilvánvalóbb változások közé tartozott a teljesen új motor, valamint az új sebességváltó. Az új motor hengerméretei nem változtak, de immár nagyteljesítményű turbófeltöltést alkalmazott. Az R50 nyolcfokozatú, teljesen szinkronizált sebességváltó továbbá sokkal könnyebbé tette a járművezetők életét.

Az F86 számos alkotóeleme is továbbfejlődött, legfőképpen az új alváztartók, a felfüggesztés, a fékrendszerek, illetve a kormányzási rendszerek.

Az F86 gyorsan végigsöpört az egész világon, és a Volvo első világszerte sikeres exporttermékévé vált. Az 1960-as évek közepén az F86-ot bemutatták Nagy-Britanniában, majd hamarosan megkezdődött az F86 skóciai gyártása. A teherautó bemutatása az Egyesült Államokban kikövezte az utat a Volvo ottani terjeszkedése előtt.

Az F86 sokoldalú volt, és szinte bármilyen szállítási feladathoz hozzá lehetett igazítani, a városi áruterítéstől és a kommunális alkalmazásoktól az építkezési területeken végzett, illetve távolsági fuvarozásig (egy hordozható ágy szolgált arra, hogy az F86 nappali fülkéjét rendkívül hatékony „hálófülkévé” alakítsa). Ehhez a sokoldalúsághoz kiemelkedő megbízhatóság és szinte korlátlan élettartam társult: nem nagy csoda tehát, hogy az F86 még napjainkban is ilyen kedvelt teherautó.

Forrás: Globetrotter – A Volvo Hungária online szállítási magazinja

(Ezt a cikket 282 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?