Hírek Rendezvények Versenyek

Pénteken lesz az időmérő a Nürburgringen

Most hétvégén Németországba, a Nürburgringre látogat a Kamion Európa-bajnokság mezőnye. A sok betétfutam miatt már pénteken megrendezik számunkra a két szabadedzést és az időmérőt, sőt,már csütörtökön is a pályán leszünk!

Csütörtökön ugyanis simét VIP autóztatás lesz, amiért cserébe 1 órás extra szabaedzést kapnak a pilóták, csakúgy mint Nogaroban vagy elmúlt hétvégén az A1 ringen.

Szombaton reggel a Warm Up után már 9.15-kor elrajtol az első futam, majd 12.50-kor a második,így délután kivételesen megnézhetünk talán 1-2 betétfutamot is.

Mivel a csapatoknak csupán néhány napjuk van az utazásra és a sátorok felépítésére, komoly fejlesztéseket nem lehet végezni a kamionokon, de természetesen apróbb ötleteink például nekünk is vannak, amivel szeretnénk hasonlóan sikeres hétvégét produkálni, mint Ausztriában. Bár annyi magyar szurkolóra nem számíthatunk, mint pár napja az A1 Ringen, rengeteg erőt merítettünk abból a szurkolásból és szeretetből, melyet hétvégén – természetesen otthonról is kaptunk!

Csapatunk már a helyszínen van,pilótáink ma indulnak útnak, legközelebb már a Nürburgringről jelentkezünk, ahonnan ismét várható élő közvetítés, ezúttal nem csak onboard kamerákkal, hanem a pálya kameráin is nyomon lehet majd követni – minden évben így volt – a futamokat! Amint kiértünk, és tájékozódtunk a lehetőségekről, azonnal beszámolunk róla!

A hétvége részletes programja:

Július 12. péntek:
09.00-09.20 1. szabadedzés
10.35-10.55 2. szabadedzés
13.00-13.30 időmérő

Július 13. szombat:
08.00-08.15 Warm Up
09.15-09.45 Race 1
12.50-13.20 Race 2

Július 14. vasárnap
09.15-09.45 időmérő
12.05-12.35 Race 3
14.45-15.15 Race 4

Hajrá OXXO, hajrá magyarország!

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 195 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .