Hírek Rendezvények Versenyek

OXXO Racing: Vasárnap kibabrált velünk a technika Zolderben

OXXO Racing:
A vasárnap reggeli Warm Up-on 5-ik időt futott Kiss Norbi, majd a 7-ik legjobb idővel kvalifikálta magát az első futamra, mindössze 1 másodperccel lemaradva a pole pozíciótól.

Első rajtja jól sikerült az OXXO Energy Truck Race Team pilótájának, majd kezdett meglógni üldözői elöl. Tudta is tartani a hatodik helyet egészen addig, míg hatalmas füst fel nem tört a motorból, így ki kellett állni a versenyből. A futam után kiderült, a turbó adta meg magát. Az MAN szerelői már a bevontatás közben elkezdték cserélni a turbót, s mivel a depóban túl szűk volt a hely, nem tudták betolni a sátrunk alá kamionunkat, így a szabadban, hatalmas tömeg közepén kellett rendbe hozni a hibákat, ami persze a nézőknek nagyon látványos volt, szépen körbe is álltak minket. Végül elkészült a turbócsere, s szerelőink felkészítették a kamiont amásodki futamra.
Norbi a 21-ik, utolsó előtti rajtkockából indulhatott, és a rajt után szépen elkezdett felzárkózni, ami olyan jól sikerült, hogy a futam felénél már a pontszerző, 10-ik helyen autózott. Ekkor a 14-es rajtszámú Blaise elkezdte feltartani Norbit, folyamatosan ráhúzta a kormányt, kitolta a pályáról, emiatt nem tudott elmenni mellette az OXXO pilótája. Mire nagy nehezen sikerült volna megelőzni, fékproblémái lettek Norbinak, nem tudott megállni féktávon, átvágott egy, majd még két sikánt, ekkor beleszólt a rádióba:

“Nincs értelme tovább menni, nem fognak a fékek, nem tudok megállni!”

Ment két hűtőkört, majd kiállt a boxutcába.
Nem sikerült a mai nap, a technika kétszer is közbeszólt, de a hétvégét mindenképp pozitívan kell összegezni, hiszen végig a mezőny elejében voltunk, edzéseken, időmérőkön, versenyeken, s ez előrelépés az eddigi futamokhoz képest. Norbi is végig pozitívan nyilatkozott a kamionról, persze van még mit fejleszteni, de Zolderből úgy megyünk haza, hogy tudjuk, min szeretnénk változtatni, és milyen irányban.
Csapattársunk Frankie Vojtisek az első futamon 10-ik, a másodikon 9-ik lett, végre neki is kezd összeállni minden, és folyamatosan a top 10-ben tud autózni.

Következő verseny két hét múlva Spanyolországban lesz, ahol idén először mentünk az új kamionnal, és ahol tavaly Kiss Norbi megszerezte első futamgyőzelmét a Truck Race mezőnyében. A kamion egyre gyorsabb, s bízunk benne, hogy az új fejlesztések után idén is felcsendül a magyar himnusz Jaramában!

Köszönjük támogatóinknak, hogy mellettünk állnak, és köszönjük rajongóinknak a folyamatos bíztatást, kitartást és a rengeteg energiát, amit küldenek nekünk otthonról!

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 260 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .