Elindult a Tengelic-Szedres összekötő út felújítása Tolna megyében

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192 darab, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint, ebből a Dél-dunántúli régióban 21,4 milliárd forint megítélt forrás áll a projektgazda Magyar Közút rendelkezésére.

illusztráció (Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

A Regionális Operatív Programban szereplő Tengelic-Szedres összekötő út felújításának ünnepélyes projektindító sajtóeseményére a mai napon került sor Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormányhivatal vezetője, Gáncs István polgármester, valamint a projektgazda Magyar Közút vezetőinek, Szőke József műszaki vezérigazgató-helyettes és Rimai Rudolf megyei igazgató részvételével.

A felújításra kerülő útszakasz eleje a 6233 jelű út csomópontjához, a szakasz vége pedig a 63-as számú főút meglévő burkolatához csatlakozik. A közbeszerzési eljárás alapján kiválasztott kivitelező, a KMES Konzorcium a projekt keretében újjáépíti a kezdőszelvényben lévő csomópontot, elvégzi a pályaszerkezet cserét, a padka újraépítését, a szükséges helyeken kiszélesíti az utat, emellett gondoskodik a több mint 11 kilométeres szakasz vízelvezetésének korszerűsítéséről, illetve az árkok tisztításáról. Továbbá felújítja és átépíti a buszmegállóhelyeket, valamint a meglévő táblákat újakra cseréli.

A beruházást követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai szerint Tengelic és Szedres lakosai, vagyis közvetlenül csaknem 5 ezer fő utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeiben lesz pozitív változás.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújult országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban, a kistérségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.

(Ezt a cikket 252 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?