Uniós forrásból megújuló közutak Tolna megyében

A Dél-dunántúli régióban megkezdődtek azon 4-5 számjegyű mellékutak felújításai, amelyek megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hagyta jóvá a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretein belül. A Dél-dunántúli régióban, Tolna megyében meginduló útfelújítás a Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az április 10-én megkezdett projekt keretében megújul a Kocsola-Igal összekötőút és a Várongi bekötőút mintegy 2 km-es szakasza 229 millió forintból.

illusztráció - Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a dél-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében 9 km, a 2011-2013 program keretében 180 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.

A most induló projekt egyik része a 6507 jelű, Kocsola – Igal összekötő út közel 1 km-es szakaszának felújításából áll. Az út Tolna megye nyugati szélén, kelet – nyugat irányban húzódik. A 61-es számú főútról indul Kocsolánál, a megyehatárt Lápafő és Somogyszil között lépi át, majd Somogy megyében az észak – déli irányú 6503 jelű úthoz csatlakozik Igalnál.

A tervezési szakasz eleje Lápafő belterületére, a 6517 jelű úttal alkotott háromágú csomópont térségére tehető, a tervezési szakasz vége pedig külterületen, a 65155 jelű Várongi bekötőút csomópontja után található. A 6517 jelű úttal alkotott háromágú csomópontban a terepviszonyok és a beépítettség miatt a beláthatósági viszonyok korlátozottak, a csomópont balesetveszélyes. A csomópontot kiszélesítéssel és kopóréteg cserével teszik biztonságossá. A felújításra kerülő útszakaszon a buszmegállóhelyeket átépítik, és az utat szélesítik a megálló területén.

A projekt másik része a Várongi bekötőút (65155 jelű út) közel 1,5 km-es szakasza. Ez az útszakasz is Tolna megye nyugati szélén található. A bekötőút a 6507 jelű útról kiágazva húzódik északi irányba, Várong zsáktelepülés felé. A tervezési szakasz vége egyben a közút vége a község északi végén. A meglévő három buszmegállóhelyet átépítik, a sávokat kiszélesítik és kiemelt szegélyes peronokat terveztek.

A kivitelezésre az ilyenkor kötelező közbeszerzési eljárás lefolytatása után a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a KMES Konzorciummal kötött szerződést.

A kivitelezés során közvetlenül érintettek a projekt során az utak menti települések lakói, akik mindennapi munkába járás, iskolába járás, ügyintézés során használják az országos közutat, valamint közvetve érintettek az utakon áthaladó közlekedők.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Bízunk abban, hogy a gondozásunkban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban és betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.

(Ezt a cikket 198 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?