Határsértők és embercsempészek buktak le Röszkén és Tompán

Hét határsértő és három embercsempész ellen indult eljárás, miután Röszkén és Tompán a kamionröntgen a járművekben kimutatta az illegális határátlépőket, köztük egy kisgyermeket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.

illusztráció

Némedi Varga Éva őrnagy tájékoztatása szerint pénteken, szinte egy időben Röszkén egy, míg Tompán két kamionból kerültek elő a rakomány között rejtőzködő külföldi állampolgárok. A Csongrád megyei Röszkén egy török felségjelű tehergépjárművet vizsgáltak a pénzügyőrök, amely a benyújtott okmányok alapján őrölt pörkölt mogyorót szállított Törökországból Németországba. A jármű röntgenvizsgálata alapján a pénzügyőrök a rakteret felnyitották, ahonnan két afgán állampolgár került elő.

A Bács-Kiskun megyei Tompán a pénzügyőrök egymás után érkező két tehergépjárművet vizsgáltak röntgennel. Az első jármű üvegszállításhoz való kézikocsikat vitt Szerbiából Svájcba, míg a második kovácsoltvas kaput és kerítést fuvarozott szintén Szerbiából Németországba. A röntgenképek vizsgálatából egyértelműen kiderült, hogy emberek rejtőznek az áru között.

A raktér felnyitásakor az első járműből három ember – köztük egy öt év körüli gyermek és egy nő -, a másodikból pedig két külföldi állampolgár került elő. A pénzügyőrök az elrejtőzött – magukat afgánnak valló – állampolgárokat átadták a rendőrségnek, ellenük idegenrendészeti eljárás indult, míg a sofőröknek embercsempészetért kell felelniük – tette hozzá az őrnagy.

Forrás: MTI  (bzz \ bki)
.

(Ezt a cikket 255 alkalommal tekintették meg.)