„Kék folyósok” nyitják meg a kaput a környezetkímélőbb távolsági fuvarozás előtt

A cseppfolyósított földgáz (LNG) a gázolaj életképes, környezetkímélőbb alternatívája a nehéz-teherautókkal végzett távolsági fuvarozásban. Az európai infrastruktúra azonban mindmáig hiányzik. A Volvo Trucks részt vállal olyan stratégiailag elhelyezett töltőállomásokból álló “kék folyosók” kialakításában, amelyekkel szélesebb körben tehető elérhetővé ez az üzemanyag.

A Volvo Trucks Volvo FM MethaneDiesel teherautójában akár 75-25 százalékos arányban is alkalmazható cseppfolyós metángáz és gázolaj. Mintegy 30-40 százalékkal kedvezőbb az energia-hatékonysága, mint egy gyújtógyertyákkal ellátott teherautó esetében. Biogáz alkalmazásával akár 70 százalékkal is csökkenthető a széndioxid-kibocsátás egy hagyományos dízelmotorhoz képest.

A szállítóipar felelős Európa teljes széndioxid-kibocsátásának mintegy 25 százalékáért, ezért elengedhetetlenül szükségesek a dízelüzemmel versenyképes alternatívák. Az egyik ilyen lehetőség a földgáz, amely ugyan szintén fosszilis üzemanyag, ám számos környezetvédelmi előnyt kínál a gázolajjal szemben, továbbá olcsóbb is. Ha a cseppfolyósított biogáz (LBG) szélesebb körben is hozzáférhetővé válik, az ezt használó járművek széndioxid-kibocsátása akár 70 százalékkal is csökkenhet.

„Biztosak vagyunk benne, hogy a cseppfolyósított gáz világszerte bemutatkozik majd üzemanyagként. Ez egyértelmű trend az energiaigények kielégítésében, amelynek mi is részesei vagyunk” – mondja Lennart Pilskog, a Volvo Trucks közszolgálati igazgatója. A Volvo Trucks, amely a Natural & bio Gas Vehicle Association (NGVA Europe) tagja, a gyártók közül elsőként és mindmáig egyedüliként kínál metán-dízel rendszert Európában.

Egy tartálynyi LNG üzemanyaggal akár 500 kilométert is képes megtenni egy teherautó.

Manuel Lage, az NGVA Europe elnöke szerint az LNG-üzem technológiája már bizonyított, és fuvarvállalatok tulajdonosai, valamint gázbeszállítók részéről is jelentkezik a szándék a terület fejlesztésére. „Ha hosszútávú fuvarozásról beszélünk, jelenleg nincs alternatívája az LNG-nek” – mondja. „Úgy érezzük, ez a tökéletes megoldás a hosszútávú szállítási igényekre.”

Számos európai város helyi szinten már egyre bővülő infrastruktúrát kínál a sűrített gáz, beleértve a hulladék anyagokból előállított biogáz biztosítására. Nehéz távolsági alkalmazásokra a sűrített gáz azonban alkalmatlan, mert a tartályok nehezek és túlságosan sok helyet foglalnak el. Cseppfolyós formában azonban lényegesen kisebb a gáz térfogata, ami alkalmasabbá teszi a távolsági fuvarozásra.

Az LNG Európa-szerte történő alkalmazásához megfelelő töltőállomás-hálózat kialakítása szükséges. Pontosan erről szólnak a „kék folyosók”, LNG töltőállomás-hálózatot kínálva a nehéz járművek számára. Egy ilyen rendszer felépítése azonban nem egyszerű feladat, gázellátóknak, járműgyártóknak, fuvarvállalatoknak és különböző politikai/adminisztrációs szervezeteknek is ki kell venniük belőle a részüket, regionális és nemzeti szinten egyaránt, amihez átfogó koordináció szükséges.

„A kihívást az jelenti, hogy a siker érdekében koordináció szükséges a különböző felek között” – mondja Pilskog úr, hozzátéve, hogy a Volvo aktívan részt vesz a svéd BiMe Trucks bemutató projektben, amely a „kék folyosó” programhoz hasonló, de kisebb léptékű kezdeményezés. „Jelenleg a középpontban az olyan nagy ügyfelek keresése áll, akik hajlandóak bizonyos útvonalak kiépítésére és tesztelésére. A kisebb ügyfelek érdeklődése is növekszik majd, ha látják, hogy a rendszer működik, és felismerik annak gazdasági előnyeit. Azonban ez még beletelik néhány évbe.”

Az NGVA Europe szerint nem lesz szükség túlságosan sok töltőállomásra, inkább a gondos tervezés a fontos. Nem kell 4-5 töltőállomásnál több a Rotterdam és Madrid közötti útvonal lefedéséhez.

Már működik néhány LNG töltőállomás Európában, így már folyamatban van a „kék folyosók” kialakítása. Ezeket az állomásokat kiindulópontként használva meghatározható néhány olyan lehetséges folyosó, amely alkalmas a fejlesztésre. „Ha elővesz egy térképet és megjelöli a jelenlegi töltőállomásokat, könnyedén felrajzolhat különféle lehetséges szállítási útvonalakat, és felismerheti, ha az útvonalak valamelyikéről hiányzik egy töltőállomás” – mondja Lage úr. A folyamat felgyorsítása érdekében az Európai Bizottság tavaly ősszel nyolcmillió eurós támogatással járult hozzá az LNG-folyosók széles körű próbaüzeméhez.

„Remélem, közel 200 teherautónk közlekedik majd ezeken a „kék folyosókon” annak demonstrálására, hogy az LNG egy jól működő alternatíva az európai távolsági fuvarozásban” – mondja Manuel Lage. „Ez nemcsak vágyálom, hiszen már minden szükséges technológia rendelkezésre áll. A piac készen áll az LNG üzleti alapokra helyezésére.”

 

A földgázról és a biogázról

A földgáz és a biogáz egyaránt elsősorban metánt tartalmaz. A földgáz égésekor számottevően kevesebb szén-dioxid szabadul fel, mint a gázolaj esetében. Használata során nem kerül kén, nehézfémek vagy korom a légkörbe, szemben a gázolajjal. Az olajhoz hasonlóan azonban a földgáz is véges természeti erőforrás. Sokan ezért ideiglenes megoldásként hivatkoznak rá, amely átmenetet képez a klímaváltozási szempontból semleges, nem fosszilis biogáz elterjedéséig. Az élelmiszer-hulladékból és egyéb szerves anyagokból előállítható biogáz széleskörű termeléséhez szükséges infrastruktúra azonban még nem épült ki.

NGVA Europe

Az NGVA Europe a gázüzemű járművekkel dolgozó vállalatok érdekvédelmi szervezete. Jó kapcsolatokat ápol európai és nemzetközi intézetekkel, és a gáz járművekben történő alkalmazáshoz kapcsolódó különféle területeken munkálkodik. Több mint 140 taggal rendelkezik. A Volvo 2011-ben csatlakozott a szervezethez.

Volvo FM MethaneDiesel

A Volvo Trucks 2011 tavaszán bemutatta a Volvo FM MethaneDieselt, amely akár 75 százalékban cseppfolyósított metángázzal (LNG/LBG) is üzemeltethető. A Volvo az első gyártó Európában, amely bemutatta ezt az energia-hatékony megoldást, amelynek alapja a gáz alkalmazása egy dízelmotorban. A teherautót LNG-vel üzemeltetve a széndioxid-kibocsátás akár 10 százalékkal is csökkenhet a gázolajhoz képest. Ha pedig LBG kerül a tartályba, ez a csökkenés elérheti a 70 százalékot.

Forrás: Volvo Trucks Hungary
.

(Ezt a cikket 497 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?