Valamelyik évben találkoztam két házaspárral. Persze ez nem lenne érdekes, hiszen számtalan házaspárral találkozik az ember az utcán. Az érdekesség a helyszínben, van. Az eset elég távol volt otthonról, az otthontól. Közelebbről, ez Gibraltár csücskében, azon a ponton, ahol már tiszta időben lehet látni Afrika partjait…

Fura érzés állni ott és átnézni a párától csak körvonalazódó hegyeket, és tudni, hogy az már egy másik földrész. Kb. 15 km-t tekertem a kiskerekű brinyómmal, amivel ez a távolság elég soknak tűnik.

És rendesen kimelegedtem, lévén szerintem ez volt az év legmelegebb napja. Erről a pontról tudni kell, hogy ez egy kilátó szerű valami, és a városnéző kisbuszok útba ejtik. Ezek 10 személyesek, és nagyon gyorsan pörögnek. Pikk – pakk körbeviszik a csoportot, amit abból következtettem ki, hogy folyamatosan jöttek kb. 5-10 percenként, viszont ahonnan indulnak, nem láttam sokat.

Azt tudnotok kell, hogy nem szoktam megkérni senkit, hogy lefényképezzen, így a rólam készült képek, amit így útközben csinálok 90 %-át én készítem.

Most is így történt. Vártam, hogy kiürüljön a placc, de mindig jöttek a buszok, ezért leültem, és figyeltem az embereket. Azért a legtöbb a Távol-keleti országokból érkezett, és ezt tapasztalom mindenhol. És mindenhol elkattintják gyorsan a gépeiket, és futnak tovább. A sietős tömegben tűnt fel a négyfős csapat, akik nem annyira rohantak, és láthatólag szerettek volna betelni a látvánnyal, ami higgyétek el nem könnyű. Már annak, aki nem a képek darabszámával méri a látvány érdekességét.

Ez mondjuk engem nem hatott meg, mert szerettem volna, ha minél előbb tovább mennek, és el tudom készíteni a magam képeit. Nem, ők még lomoltak ott, majd kivált az egyik férfi és elindult felém. A mozdulatból láttam, hogy meg akar kérni, hogy fotózzam le őket. Ez így is volt. Egy rövid, „Mister plíz… „ és nyújtotta a kamerát. Persze ebből, még nem derült ki, hogy ki honnan jött. Ez akkor derült ki, amikor „összeterelte” a társaságot, mondván „ Gyertek már, lefényképeznek minket”..-

Igen, így szó szerint. Magyarul. Kicsit meglepődtem én is, mert ennyire messze otthonról nem találkoztam még honfitársakkal. A csapat összeállt. Belenéztem a keresőbe. Magamban mosolyogtam, és vártam.

– Hogy lehet ilyen messzire eljönni otthonról?- szólaltam meg a kamera mögül. A hatás az lett, amit vártam. Az óriási meglepetés, és az öröm, hiszen annyira valószerűtlen, hogy valaki a világ másik végén, pont egy honfitársát kéri meg. Jó, egy hollanddal, némettel, akár előfordulhat, hiszen többet utaznak.

Beszélgettünk egy kicsit. Kérdeztem, hogy honnan, és milyen úton jöttek ide. Debrecenből érkeztek, Olaszországon, Franciaországon keresztül, vagyis eljöttek a kis falu mellett, ahol a Dali Múzeum van. Rögtön rákérdeztem, hogy voltak-e bent. Csodálkoztak, hiszen nem is tudtak róla.

Nincs ebben semmi, de úgy gondoltam, hogy esetenként itt az oldalon megírom, hogy merre is jártam- keltem, hiszen, lehet, hogy nem annyira híres, de talán érdekes helyszíneket is bemutathatok, és ezekből ötletet lehet meríteni.

Ez akkor jutott eszembe, amikor sikerült meglátogatnom a Peugeot múzeumát Sochaux-ban. Ez a kisváros az A36-os pálya mellett fekszik. Mülhaus után. A múzeum a kihajtótól kb. 500 méterre van. A kollégák figyelmébe ajánlom, hogy 3.5 T korlátozás van, és mégis belopakodtam rakott szerelvénnyel. Ilyenkor szoktam nyújtogatni a nyakam, és zavartan tekintgetek körbe, demonstrálva az eltévedés, és a bizonytalanság tényét. Ez általában hatásos, és szánalmat vált ki, még a szigorú francia rendőrből is. Most nem volt rendőr.

Innen csak jobbra. Kb. 200 m-re van egy bezárt üzem, és előtte meg lehet állni, majd 2 perc séta a múzeum. Jelzem, hogy itt van egy számunkra kedvező bevásárló hely is (nem akarok reklámot).

Ez a szálloda, közvetlen a Múzeum mellett van. 77 € egy kétszemélyes szoba reggeli nélkül. A reggeli 9 €. Ez annyira mellette van, hogy egy udvart alkot, a Múzeum épületével.

A főbejárat. Innen nem is látszik, hogy milyen nagy az épület, illetve milyen nagy csarnok van mögötte.

A bejárati folyosó már előre mutatja, hogy egy szentélybe léptünk be. Nekem legalábbis ez az érzésem támadt.

Ilyen vitrinekben vannak az évek során változó emblémák, mindig az oroszlán volt, csak gondolom, mindig követték a kor formatervezési divatját. Vagy lehet, hogy bizonyos korban ők is diktálták?

Valamikor volt ilyen is.

És volt ilyen is.

A teljesség igénye nélkül néhány kép. Gyártottak kávédarálót, kaszát, kapát, sarlót, kalapácsot, talán még dobócsillagot is, de lehet, hogy akkor nem arra használták. Varrógépet, repülőgép motort, és szerintem mindent, ami fémből van, és ezt értsétek szó szerint.

És természetesen az autók, az elsőtől az utolsóig

Érdekes a fényszórók fejlődését, változását bemutató falon, egyben végigkövetni a lámpák történetét.

És természetesen, itt találjuk „ A Taxi”-t.

Nem volt célom, és nem is tudnám az egészet bemutatni, de remélem segítettem találni egy érdekes programot az arra járóknak.

Jó gurit
sklave

Forrás: NaviGyurci.hu

.
Sklave további fényképei a hungaroauto.hu oldalon láthatók >>
.

(Ezt a cikket 309 alkalommal tekintették meg.)