A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete értékelése a 2011. áprilisi és első négyhavi értékesítési mutatókról

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete előrejelzése alapján 2011-ben a 2010. évinél magasabb új gépjármű értékesítési darabszámot vár, annak tudatában, hogy a folyamatban fennakadások, kisebb átmeneti visszaesések lehetnek.

A 2011. áprilisi forgalomba helyezési darabszámok ugyan jelzik a pozitív elmozdulást, azonban még messze nem érik el a 2009. évi azonos havi mennyiséget. A folyamat törékenységét mutatja, hogy március után áprilisban a személygépjármű forgalomba helyezés az előző év áprilisához viszonyítva gyakorlatilag stagnálást mutat.

A 2011. első négyhavi forgalomba helyezésből még nem lehet az egész évi trend alakulását biztosan előre jelezni, úgy gondoljuk, hogy az első félév után jön el az ideje az éves előrejelzés újragondolásának.

Az óvatosság mellett örömünkre szolgál, hogy a 2010-es évhez képest a piac pozitív irányba mozdult el az első négy hónap átlagában, azonban hangsúlyosan ki kell emelnünk, hogy a százalékos emelkedés örömteli ténye mellett a forgalomba helyezett darabszám továbbra is nagyon messze van attól az értéktől, amely a szakma számára az üzleti stabilitást jelenthetné. Az alacsony értékesítési volumen a kereskedések és javítók számára további anyagi problémákat okozhat, amely e létesítmények számának további csökkenését vonhatja maga után.

Sajnálatos, hogy a motorkerékpár piac csökkenése, némi lassulás mellett, nem állt meg. A 125 ccm-s, maximum 11 kW teljesítményű motorkerékpárok „B” kategóriás személyautó jogosítvánnyal való vezethetősége jelentősen javítani tudná a motorkerékpár piac helyzetét.

A nagyhaszon jármű piac talpra állása tovább folytatódik, ami jelzi, hogy a szállítási ágazat fejlődése folyamatos. Ez bizonyára az európai piacokon tapasztalható gazdasági fellendülésnek is köszönhető.

Megfelelő vevőfinanszírozás nélkül nem várható érzékelhető javulás a lakosság felé történő gépjármű értékesítésben, ezért reméljük, hogy hamarosan a finanszírozási piac is megkezdi a kilábalást és olyan új termékekkel jelentkezik, amelyek a potenciális vevők számára elfogadhatóak és elérhetőek. Optimizmusra adhat okot a finanszírozásban megjelenő „kis flottakezelés” termék, valamint azok a hírek, amelyek az Euro alapú jelzálog hitelezés felélesztéséről szólnak.

Továbbra is kiemelkedően fontosnak érezzük – az abszolút számokban még mindig alacsony új gépjármű értékesítési piac mellett – a javító és szolgáltató ágazatokban tapasztalható visszaesés megállítását, a működés stabilizálását és fejlesztését, amelynek egyik fontos eleme – a fekete javítók és javítás elleni eredményes harc mellett – a személyzet folyamatos, magas színvonalú képzése az ügyfél elégedettség növelése céljából. Jelenleg az autós szakma szolgáltatói része (javítás és karbantartás) is csökkenő forgalommal néz szembe, amelynek egyik oka a harmadik éve alacsony új gépjármű értékesítés okán kiesett garanciális szerviz munka, valamint az ügyfelek elpártolása a márkaszervizektől, jelentős részben a feketegazdaság irányában.

Meggyőződésünk, és ezt képviseljük a kormányzat, a jogalkotók és a jogalkalmazók felé is, hogy a gazdaság fehérítésével óriási tartalékok szabadulhatnak fel az állam számára az adó-, és járulékbevételek növekedése, az adómorál javulása formájában, míg a gazdasági életben a legálisan működő vállalkozások versenyhátránya csökkenhet, vagy megszűnhet. Az erre vonatkozó javaslatainkat részben már megfogalmazva és jogszabályi szinten megírva átadtuk a kormányzatnak, további javaslataink egyeztetés és előkészítés alatt vannak.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a feketegazdaság nem létezhet a lakosság és a jogi személyek hathatós támogatása nélkül, így a szabályzók megteremtésekor és a jogalkalmazás során figyelembe kell venni, hogy olyan körülményeket kell teremteni, amelyek között a fekete szolgáltatás és ennek igénybe vétele is kockázatos és szankciókkal terhelt.

Erdélyi Péter ügyvezető elnök
Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete

Forrás: MGE
.

(Ezt a cikket 258 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?