Bemutatják az Élet úton – a biztonságos közlekedésfelkészítés programját

Bemutatkozik az Élet Úton program április 12-én kedden, amely a Közlekedésbiztonsági Akcióprogram részeként a közlekedésre nevelés és a járművezető képzés és vizsgáztatás egységes rendszerben való szemléletét, a felnőttkori közlekedési információs és tájékoztató, továbbképző munkával egyesíti.
A KTI-ben megtartandó bemutató rendezvényen részt vesz és beszédet mond Schváb Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Dr. Hatala József rendőr altábornagy, Óberling József rendőrezredes, Urbán György, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, Tombor Sándor, a Közlekedés Tudományi Intézet ügyvezető igazgatója és Prof. Dr. Holló Péter, a Közlekedés Tudományi Intézet kutató professzora. A résztvevők az esemény végén nyilatkozatot írnak alá az Élet úton programban való együttműködésről.

HÁTTÉR

Az élet út program a közlekedésre nevelés és a járművezető képzés és vizsgáztatás egységes rendszerben való szemléletét, a felnőttkori közlekedési információs és tájékoztató, továbbképző munkával egyesíti. Ezáltal a közlekedők ún. élethosszig tartó tanulással a kollektív és egységes szemléletformálást követően a közlekedési rendszer jól felkészült és támogatott szereplőivé válnak.
Az 1988. évi I. törvényben a 17. §-ban foglaltak alapján, „A közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megismertetése érdekében rendszeressé kell tenni az erre irányuló nevelést, oktatást, felvilágosító- és propagandamunkát.”

Az Élet úton program legfontosabb alapelve, hogy a törvényi kötelezettség okán állami feladatként megjelenő közlekedésre nevelést és a járművezető képzést egységes rendszerként kezeli. Ez azt jelenti, hogy közlekedésre nevelés alapozza meg a járművezető-képzést illetve a közlekedési rendszer egészét.
A közlekedésre nevelésnek így koncepcionálisnak, egyen szilárdságúnak, egyértelműen meghatározottnak kell lennie, miközben az egységes módszertani alapok is kidolgozásra válnak.

Az új szemlélet segítséget nyújt az iskoláknak is, mivel az eddigi támogatottságuk kiegészül több intézmény és szakmai szervezet közreműködésével. Az érintett minisztériumok (NFM, BM, NEFMI), mint a program irányítói, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), mint a képzés-vizsgáztatás szakmai tartalmáért és módszertanáért felelős intézmény, az ORFK-OBB a megelőzési tevékenység koordinátora, és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) pedig, mint tudományos igényességű támogatást, szakmai és módszertani alapként nyújtó szervezet vesz részt a közös munkában.

Ehhez kapcsolódóan a KTI keretei között megjelenő Módszertani, Képzési és Oktatási Tudásközpont biztosítja a szakmafejlesztést, a módszertani alapok megteremtését és fejlesztését, ami közös szakmai „műhelye” lehet az összes intézménynek.
A munka koordinációját a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram Titkársága valósítja meg, amely szervezetileg az NKH-nál jelenik meg, működési feltételeit pedig az NKH és KTI közösen biztosítja.
Közös koordinációval az eddigi tevékenységek lényegesen hatékonyabbá válnak, a szervezetek pontos, a programba illeszkedő felelősségi és hatáskörrel „ágyazódnak” a közös rendszerbe.

Forrás: IntegrátorFórum
.

(Ezt a cikket 235 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?