főoldal    

FUVAROKMÁNYOK

Közúti menet- és fuvarokmányok, elektronikus menetlevél és kabotázs-kimutatás

*           EGYEZMÉNY A NEMZETKÖZI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÁSI SZERZŐDÉSRŐL (CMR)

*           Menetlevél és fuvarlevél

A - nem menetrend szerint, de díj ellenében - közúti személyszállítást végző autóbusz, illetőleg a közúti árufuvarozást végző gépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű, ezekből és pótkocsikból álló járműszerelvény a közúti forgalomban autóbuszmenetlevéllel, illetőleg fuvarlevéllel vehet részt.

A közúti forgalomban nem közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és ezekből álló járműszerelvény, valamint autóbusz menetlevéllel vehet részt. 

Ömlesztett áru tehergépkocsival, vontatóval és ezekhez kapcsolt pótkocsival vagy félpótkocsival végzett, a Magyar Köztársaság területén megkezdett közúti fuvarozásához (szállításához) kapcsolódóan a jármű vezetőjének rendelkeznie kell a megrakott jármű (járműszerelvény) össztömegét tartalmazó - a felrakó helyen, hitelesített berendezéssel (hitelesített mérleggel) elvégzett jármű mérlegelés vagy a tengelyterhelés mérés, illetőleg a rakomány súlyának mérlegelése alapján kiállított - jármű-tömegbizonylattal (a továbbiakban: bizonylat). Ha a feladó vagy a felrakást végző a bizonylat kiállítási kötelezettségének nem tud eleget tenni, a bizonylat helyett írásbeli nyilatkozatot kell kiállítania és a jármű vezetőjének igazolható módon átadni.

A bizonylat vagy az írásbeli nyilatkozat a szállítás időtartama alatt a fuvarlevél vagy menetlevél mellékletét képezi, azt az ellenőrzést végző hatóság képviselőjének felszólítására be kell mutatni. A bizonylatot vagy az írásbeli nyilatkozatot a fuvarozás (szállítás) befejezését követően a kapcsolódó okmányokhoz csatoltan kell megőrizni.

A felhasznált vagy rontott okmányokat sorszám szerint, hiánytalanul, a bizonylatokra vonatkozó szabályok szerint kell megőrizni.

A fuvarlevelet és a közúti közlekedési szolgáltatást végző autóbusz menetlevelét a szolgáltató állítja ki és vezeti. A megrendelő vagy a fuvaroztató ezen igazolja az elvégzett teljesítményt, fuvarozásnál az áru átvételét is. A gépjármű rendelkezésre bocsátására kötött szerződésnél kiállított okmány az árura vonatkozó adatok helyett a járműre vonatkozó adatokat tartalmazhatja. A nem közúti közlekedési szolgáltatást végző jármű menetlevelét a jármű üzemben tartója állítja ki, és azt eseményszerűen a jármű vezetője vezeti és aláírásával hitelesíti.

Külön jogszabály az fentiektől eltérően rendelkezhet, és más esetekben is a menetlevél használatát kötelezővé teheti.

A Menet és fuvarokmányok szigorú számadású okmánynak minősülnek, azokat eseményszerűen kell vezetni.

A felhasznált vagy rontott okmányokat sorszám szerint, hiánytalanul, a bizonylatokra vonatkozó szabályok szerint kell megőrizni.

A Menet és fuvarokmányokra vonatkozó alapvető előírásokat a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet hatályos szövege tartalmazza.

Nemzetközi forgalomban közlekedő járművek részére, egyes feltételek fennállása esetén, további menet- és fuvarlevelek vezetése is, kötelező lehet.

 A menetlevelet és annak vezetését érintő változás 2008. július 01-től

A menetlevél vezetési előírásokat, a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet (továbbiakban MT rendelet) tartalmazza.

Az MT rendelet 23. § (4) és (5) bek. alapján a közúti forgalomban nem közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és ezekből álló járműszerelvény, valamint autóbusz menetlevéllel vehet részt. Menetlevélként az MT rendelet 2. számú melléklet A), illetőleg C) pontja szerinti vagy olyan okmány használható, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:

a) az üzemben tartó megnevezése, székhelye és a gépjárművezető neve,

b) a jármű rendszáma, telephelye,

c) a rakományra vonatkozó (a szállítmány megnevezése, mennyisége, származása, a csomagolás módja, veszélyes áruknál az ADR szerinti adatok), illetőleg a szállított személyek számára vonatkozó adatok az indulás, a megállások és az érkezés helyének és idejének, a kilométeróra állásának, valamint a megtett kilométer-teljesítménynek a feltüntetésével.

2008. július 01-től a jogszabály hatálya azokra a gazdálkodó szervezetekre [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. §-ának c) pontja] terjed ki, amelyek

a) a Magyar Köztársaság területén belföldi vagy nemzetközi forgalomban - ideértve az átmenő forgalmat is - közúti közlekedési szolgáltatást végeznek, illetőleg a Magyar Köztársaság területén közúti járművet (a továbbiakban: jármű) tartanak üzemben;

b) a Magyar Köztársaság területén kívül magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott járművel közúti áruszállítást vagy személyszállítást végeznek;

c) a külön jogszabályban meghatározott C1, C1+E, C, C+E, illetve D1, D1+E, D, D+E kategóriában érvényesített vezetői engedéllyel vezethető gépkocsival közúti áru- vagy személyszállítást végeznek, a 11. § (1) bekezdése és az 1. számú melléklet rendelkezései tekintetében.

Az MT rendelet hatálya a gazdálkodó szervezetekre, a vállalkozásokra terjed ki, de a magánszemélyekre, és a magáncélú járműhasználatra nem.

Fentiek alapján 2008. július 01-től a magánszemélyek által - magántulajdonban levő járművel - a magáncélú közúti járműhasználat során, a menetlevél vezetési kötelezettség az MT rendelet hatályának változása folytán megszűnt.  

 

*           Elektronikus menetlevél

Az MT rendelet, illetve más jogszabály nem tartalmazza az elektronikus menetlevél fogalmát, annak megfelelési feltételeit, jóváhagyását, minősítését, kezelését, ellenőrzését, a használat lehetőségét. A jelenlegi szabályozás szerint a menetlevelet, a fenti tartalommal, a gépkocsivezetőnek kell vezetnie, beleértve az üzemanyag vásárlás adatait is.

Semmilyen más, különösen szigorú számadású okmányok helyett, automatikusan nem alkalmazható elektronikus változat, azt jogszabálynak kell lehetővé tennie.

Mindezek alapján a gépkocsivezetőnek, papíralapú menetlevelet kell vezetnie és az ellenőrzés esetén bemutatnia. Az okmányt sorszám szerint nyolc évig szükséges megőrizni.

Bármely elektronikusan előállított menetokmány, a vállalkozás belső tevékenységét segítő hasznos kimutatás lehet, amely azonban hatósági célokra nem alkalmas!

 

*           A kabotázs-kimutatás

Árufuvarozási kabotázs a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet (továbbiakban MT rendelet) 21. § alapján:

(4) Az Európai Unió más tagállamában bejegyzett járművel a Magyar Köztársaság területén kabotázsként végzett közúti áruszállítási tevékenység - kivéve, ha adott tagállam csatlakozási szerződése ettől eltérő rendelkezést tartalmaz - a nem honos fuvarozók valamely tagállamban nyújtott belföldi közúti árufuvarozási szolgáltatásai feltételeinek meghatározásáról szóló, 1993. október 25-i 3118/93/EGK tanácsi rendeletben foglalt feltételekkel - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - igazolt nemzetközi fuvarfeladat teljesítése érdekében a Magyar Köztársaság területére történt belépéstől számítva legfeljebb hét napon belül három alkalommal végezhető.

A járműnek ezt követően el kell hagynia a Magyar Köztársaság területét!

(5) A fenti rendelkezést nem kell alkalmazni az MT rendelet 3. számú melléklet 4. és 5. pontja szerinti szállítási feladatot teljesítő járműre.

(6) A (4) bekezdésben foglalt feltételek megtartásának igazolására a kabotázs-tevékenységről - az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén - járművenként kimutatást kell készíteni.

A kimutatásnak tartalmaznia kell:

a) a jármű rendszámát, magyarországi telephelyét (tárolási helyét),

b) az üzemben tartó megnevezését és címét, közösségi engedélyének számát,

c) a gépjárművezető nevét, az Európai Unión kívüli állam állampolgára esetén járművezetői igazolványának számát,

d) a jármű Magyar Köztársaság területére való belépése időpontját,

e) kabotázs-műveletenként a fuvaroztató (megbízó) megnevezését és címét, a fuvarozás megkezdésének és befejezésének időpontját, valamint a felrakóhelyet és a lerakóhelyet,

f) a jármű Magyar Köztársaság területéről való kilépése időpontját,

g) a szállított áru tömegét.

(7) A kabotázs-kimutatást - az NKH Központi Hivatalától a jármű rendszámára és az üzemben tartó nevére, a kabotázs megkezdésének tervezett időpontját megjelölve igényelt, a 2. számú melléklet szerinti nyomtatványt - a jármű vezetője köteles eseményszerűen vezetni, majd a nyomtatványt a kiadó hatóságnak - annak kiadását követő 60 napon belül - leadni.

Az üzemben tartó új nyomtatványt csak abban az esetben kaphat, ha az előző nyomtatványt a kiadó hatóságnak leadta.

A kabotázs-műveletet megelőző nemzetközi fuvarfeladathoz kapcsolódó fuvarokmányt és a kabotázs-kimutatást a járművezető köteles a közúti forgalomban a gépjárművön tartani, és az ellenőrzést végző hatóság képviselőjének felszólítására bemutatni.

(8) Ha az üzemben tartó ismételten és súlyosan megsérti a kabotázs-tevékenységre vonatkozó szabályokat, az ellenőrzést végző hatóság az NKH Központi Hivatalánál kezdeményezheti az üzemben tartó kabotázs-tevékenységből történő időszakos kizárását a Magyar Köztársaság területén.

A kabotázs-kimutatás igénylése:

A kabotázs-kimutatást az NKH Központi Hivatal, SMF Közúti Jármű Főosztálytól lehet igényelmi (Budapest, VI. Teréz krt. 62. IV. emelet 412. sz. vagy 413. sz.).

Az igénylés és kellékei:

1. A fuvarozó vállalkozás (üzemben tartó) cégszerű eredeti aláírásával ellátott kitöltött Igénylés (kérelem),

doc igenylo_2010 

doc application_2010

2. A képviseleti jogosultság igazolása,

pdf kepviselet_-_meghatalmazas_ket,

pdf kozokirat_s_teljes_bizonyto_ereju_maganokirat

3. Illetékbélyeg a kérelemre ragasztva (általános első fokú államigazgatási illeték, 2010-ben 2200 Ft- illetékbélyegben)

Járművenként (gépes) külön igénylést kell kitölteni, de ha több járműre egy időben nyújtanak be kérelmet, abban az esetben az illetéket csak egyszeresen szükséges megfizetni.

Igénylést nem lehet benyújtani, ha a jármű, már hét napja a Magyar Köztársaság területén tartózkodik. A belépés időpontját a CMR fuvarlevél igazolja.

A kilépést követő újabb nemzetközi fuvarfeladat végrehajtása érdekében megvalósuló belépés időpontjától hét napon belül új kérelem nyújtható be, ahol a fenteikben felsorolt feltételeket újólag igazolni és az illetéket megfizetni szükséges.

A magyar nyelven folytatott eljárás - a feltételek teljesülése esetén - gördülékeny (feltétele a honlapon közzétett magyar illetve angol nyelvű kérelem használata, vagy más idegen nyelvű kérelem esetén, a hitelesített fordítás egyidejű benyújtása), az idegen nyelven benyújtott kérelem, tekintettel a hiteles fordításra, levelezésre, tolmácsolásra, hosszabb, 22 munkanapot meghaladó ügyintézési időt is igénybe vehet.  

Kabotázs-kimutatás magyar nyelvű okmány, melynek kitöltése az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén lehetséges. 

Bulgária és Románia Európai Uniós csatlakozási szerződésében, a kabotázs liberalizációval szemben átmeneti menteség szerepel, így ezen országok hatósági jelzésével ellátott járművel a Magyar Köztársaság területén, a változás hatálybalépéséig nem végezhető kabotázsként árufuvarozási  tevékenység. 

Az árufuvarozási kabotázsról tájékoztató itt tölthető le:

doc k.tajekoztato_hun

 

 Jogszabály innen is letölthető:

Online jogszabálykereső

 

HÍRARCHÍVUM

kamionhirek.hungarokamion.hu

 

*           Legyen Ön a hírforrásunk!
Amennyiben Önnek a hazai vagy nemzetközi fuvarozásban olya információja, tapasztalata van amelyet érdemesnek tart megosztani olvasóinkkal, kérjük írja meg! (pl.: büntetések, ellenőrzések, előírások, közlekedési információk stb…)
hirek@hungarokamion.hu

Hirdetés:

Kamion-felszerelések és alkatrészek országos üzlethálózata.

Budapest, Debrecen, Szeged, Győr, Pécs

www.convoytruck.hu

info@convoytruck.hu

Kiváló minőségű, európai uniós minősítésű haszonjármű-hóláncok minden méretben
30% kedvezménnyel, valamint indulás- és haladássegítők is kaphatók!

Convoy Truck Shop

Reklám:

 

Visit this site.

 

Numero7.com Zenebolt - CD,MC,VHS,DVD

 

 

Honlapkészítés, webáruház készítés a leggyorsabban. Akár még MA!

 

 

Egyéb hirdetések: