Base Map: bérelhető térképek a gondtalan vakációhoz

A Mio pénztárcakímélő megoldással készül a nyárra: az autós vakációk kötelező kellékei lehetnek idén az új Base Map sorozat tagjai. A számos extrával felszerelt GPS-ek sávkövető rendszerrel és IQ Routes™ technológiával könnyítik meg az utazást, térkép azonban egyáltalán nincs bennük. Legalábbis az elején, a Mio újdonságai ugyanis előre telepített térképek nélkül érkeznek, így kizárólag a szükséges útvonalak letöltésére és a felhőtlen nyaralásra kell áldoznunk.

mio-gps-spirit 5inch_angled_Junction_HU

Térkép nélküli GPS? Elsőre talán furcsán hangzik, pedig ha autós nyaralást tervezünk, ennél hasznosabb és költséghatékonyabb kütyüt nehezen találunk. A Mio Base Map navigációi a legolcsóbb GPS-ek közé tartoznak, hiszen vásárláskor csak a legfontosabb alapfunkciókat tartalmazzák, használatuk során azonban igény szerinti extrákkal bővíthetők. Mivel előre telepített – és számunkra sok esetben fölösleges – térképek nélkül érkeznek, később csak azért kell fizetnünk, amire ténylegesen szükségünk van. Sőt, további pénztárcakímélő megoldásként a térképeket akár bérelhetjük is.

A térkép nem minden

Egy külföldi nyaralás során az ismeretlen utak, egy elvétett kitérő és az eltérő közlekedési morál miatt megnő a vezetés közbeni stressz, a Mio Base Map navigációk azonban ennek kezelésében is segítenek. A készülékek nagyméretű érintőképernyője és villámgyors processzora biztosítja a precíz navigálást, az IQ Routes™ technológia pedig az útvonalszámítás újgenerációs módját hozza autónkba. Az intelligens és hatékony rendszer az átlagsebességből számítja ki a várható érkezési időt és a valós idejű forgalmi helyzetet figyelembe véve javasol útvonalat. Ezzel elkerülhetjük a nem várt dugókat, útfelújításokat és egyéb hátráltató tényezőket a nyaralás során, amivel akár órákat is megmenthetünk a családi vakáció számára. A városi közlekedésben ráadásul a parkolási asszisztenssel hamar szabad helyet találhatunk, hogy a kikapcsolódásra szánt idő valóban hasznosan teljen.

Béreljünk térképet a nyárra!

Az előre telepített térképek hiányában csupán azokat a területeket kell az eszközre tölteni, amelyeket utazásunk során biztosan érinteni fogunk. Ha nem szeretnénk, ezeket még megvásárolnunk sem kell, hiszen a Mio Base Map sorozat navigációi, Európában egyedülálló módon, a térképek bérlését is lehetővé teszik.  A Mio weboldalán igény szerint 3–30 napos időtartamra „kölcsönözhetjük ki” 44 ország autóstérképét, s ezzel további összegeket takaríthatunk meg. A térképvásárlás, vagy -bérlés mellé ráadásul folyamatos térképfrissítés jár, és új útvonalakat is kapunk ajándékba.  A navigációban megjelölt hasznos helyek és érdekes pontok (POI-k) pedig üdítő változatosságot jelenthetnek a hosszabb utazások során.

A Mio újgenerációs Base Map készülékei biztonságos utakat és időspóroló megoldásokat kínálnak. Az előre telepített készülékek már 21.900 Ft-tól kaphatóak Magyarországon.

###

További információ a Mio Technology-ról:

A Mio a legmodernebb mobiltechnológiára alapuló termékeket fejleszt és értékesít. A vállalatot 2002 májusában alapították, jelenleg Tajvanban, Kínában, Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában, Japánban és Dél-Koreában folytatja tevékenységét. A Mio világszerte 900 munkavállalót foglalkoztat, és 38 országban értékesíti termékeit. A Mio termékeket Magyarországon az IT és flottamenedzsment területére specializálódott AROBS Pannonia Software forgalmazza.

http://eu.mio.com/hu_hu/

Forrás: Double Decker Communications

 

(Ezt a cikket 196 alkalommal tekintették meg.)