A Reuters adatközlése alapján a január 25 – január 29-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 4,8%-kal lett drágább, a gázolajé 9,1%-kal került többe. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,6 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét utolsó két napján meredeken drágult. A heti átlagos piaci változások alapján a benzinnél 3-4 forintos emelés, a gázolajnál pedig 6-7 forintos emelés jelentkezhet a lejövő hét szerdai árváltozáskor. 

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 29-33 dollár között változott, heti átlagban közel négy dolláral, 14%-kal emelkedett az ár. Az árak kedd-csütörtök között emelkedtek, majd pénteken stagnáltak. A heti olajpiaci fejleményeket az orosz olajipari vezetők bejelentései robbantották ki, mivel tárgyalásokat javasolnak Szaúd-Arábiával és az OPEC-kel. A tárgyalások és az esetleges termelés-csökkentés hírére az olajár meredeken erősödött. Az elemzők többsége arra figyelmeztet, hogy ez csak egy ürügy, semmilyen konkrét egyezmény még előkészítési stádiumban sincs. Az OPEC-en belül Irán és Irak tiltakozna a termelés-visszafogással szemben, így valódi egyezség nem várható. Az olajpiaci tőzsdei befektetésekkel foglalkozó cégek pedig a heti áralakulást trendfordulónak tekintik, s magasabb olajárak reményében jelentősen megnövelték a hosszabb lejáratokra vonatkozó befektetéseiket. Az áralakulást nem befolyásolta, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 12-vel csökkent. Elemzők szerint 2016-ban a Brent 42 dollár/hordós átlagárat ér el, az első negyedévre 34 dollár/hordós átlagárat várnak.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 3,5 dollárral nőtt az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét folyamán végig a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten megemelkedett, mivel a Brent határidős ára gyorsabban drágult mint a WTI ára. Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet továbbra is erős, az USA-ba irányuló benzinexport lehetősége a hét második felében kissé meggyengült az erős amerikai készletemelkedés miatt, de az ázsiai és a nyugat-afrikai piacok változatlan érdeklődést mutatnak. Kína inkább csak a benzin finomításához használt alapanyagok, és a vegyipari alapanyagok exportját igényli. Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, de főképp a dízelkészletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges. A keredekdők a hidegebb időjárás miatt feltételezték, hogy az európai gázolaj kereslet is megemelkedik, de ez (egyelőre) nem következett be. A Reuters jelentései szerint több tankhajó várakozik az ARA-kikötök előtt dízellel megrakodva. Néhány hajó a gázolajat egyébként exportáló Egyesült Államok felé vette az irányt.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a január 25 – január 29-e közötti időszakban 4,8%-kal került feljebb, az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 5,8-4,3%-kal emelkedtek az árak. A benzin ára a hét első felében kicsit ingadozott, majd csütörtökön nagy lépéssel, 20 dollárral megemelkedett, s pénteken ismét stagnált. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 9,1%-kal nőtt a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 9,2-9,9%-os volt a drágulás. A hét folyamán a dízel ára is mindhárom piacon az első nap csökkent, majd a többi napon folyamatosan emelkedett. Ezen a héten az üzemanyagok árváltozása tendenciájában követte az olajár mozgását.

A forint árfolyama a január 25 – január 29-i héten 287,5 Ft/dollár körül ingadozott, másfél forinttal kellett kevesebbet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam dollárhoz és az euróhoz viszonyítva heti átlagban erősödött. Az árfolyam kis erősödése valamelyest tompította az árak emelkedését.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 4,2%-os, az ARA piacon 3,7%-os, az NWE  piacon 5,2%-os áremelkedés jeletkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 8,5%-os áremelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 8,6-9,3%-os emelkedést mutatnak az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon, de a másik két piacon is 3-5 forint közötti emelést jelenthetnek.  A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piaci árakat, vagy a másik két piac árait alapul véve 6-7 forintos drágulás következhet be. Hétfőn, február 1-én, a benzinnél 4 forint körüli áremelés bejelentése lehetséges, a dízelnél nagyobb, 6-7 forintos emelés várható.

A benzin ára 317-319 forint/liter közötti szinten, a gázolaj ára várhatóan 302-305 Ft/liter közötti szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)

Az elmúlt egy év során a benzin ára közel 4, a gázolaj ára 13%-kal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 1,5%-kal több benzint és 14%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

MEGJEGYZÉS

A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci  hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.

A MOL rendszeres árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.

Forrás: GKI Energiakutató Kft.

(Ezt a cikket 43 alkalommal tekintették meg.)