Az első futamra az MAN szerelői segítségével a csapat kijavította a technikai hibákat. Bimbi a 16-ik helyről rajtolt, majd a második kanyarban megpördült, a mezőny végére került. Sikerült rögtön a többiek után mennie, és egyre gyorsabb tempót diktálva kezdte meg a felzárkózást, jobb köridőket futva, mint az edzéseken. Három versenyzőn át tudott jutni, de közben a többiek annyira elmentek, hogy nem volt esélye utolérni őket, ezért biztonsági autózással a 18-ik helyen fejezte be a futamot.
Az első futam után eleredt az eső, és onnantól kezdve nem is hagyta abba, ezért a második futamra változtatni kellett a beállításokon. Vizes pályán, szakadó esőben rajtoltak el a pilóták, de meglepő módon nem volt rajtbaleset. Bimbi próbálta tartani pozícióját, de néhány kör után megelőzték ketten is, nem volt értelme a vizes, csúszós aszfalton az erőszakos üldözőivel küzdenie, hiszen nem volt pontszerző helyen, és nem akarta összetörni a kamiont. Hogy jól döntött, az később derült ki, ugyanis váltó gondjai akadtak, ezért nem tudott a magasabb sebességekbe kapcsolni, így lelassult, és utolsó köreiben már csak annyit tudott tenni, hogy épségben behozta „Tibyt” a 15-ik helyen.
„Eddig nem alakult szerencsésen a hétvégénk, technikai gondokkal küzdöttünk, emiatt keveset tudtam menni a pályán, és természetesen ez előjön a versenyen., ráadásul én is hibáztam néhányszor. Remélem a holnapi napunk jobban fog sikerülni, és tudunk majd teljes értékű versenyeket futni”- nyilatkozta Birnbauer Zoltán, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája.
A szombati napon meglátogatta a csapatot Szvoboda Bence, az OXXO Energy KTM OKR Team motocross versenyzője, aki a hétvégén szintén Csehországban versenyzik, méghozzá vasárnap áll rajthoz Kramolinban.
Bence így számolt be élményeiről:
„ Nagyon tetszettek a futamok, fantasztikus látvány, ahogy ezek a monstrumok küzdenek egymással, ráadásul ilyen nagy sebesség mellett. Vártam már nagyon, hogy lássak egy kamionversenyt élőben, de nekem is minden hétvégén versenyem van, így eddig nem tudtam megnézni a csapatot. Most is csak egy napot tölthettem velük, holnap már a cseh motocross bajnokságban állok rajthoz, de nagyon jól éreztem magam, és remélem, eljutok még hasonló versenyekre, további sok sikert kívánok a csapatnak!”
bruno
Forrás: OXXO Racing
.








