A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. Az új törvényi szabályozás az elmaradt díj fogalom helyett 2010. január 1-jével bevezette a „fedezetlenségi díj” fogalmát.
A fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (a fedezetlenség időtartamára) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, előre meghirdetett tarifa alapján utólagosan megállapított díj. A jogszabály a Kártalanítási Számla kezelőjét hatalmazza fel és egyúttal kötelezi is a fedezetlenségi díj egységes, járműkategóriák szerinti mértékének évenkénti meghatározására és meghirdetésére a biztosítók díjhirdetésére előírt azonos határidővel, azaz október 30-ával. Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni. A teljes fedezetlenségi díjat az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. Az üzemben tartó a kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel köteles megfizetni. A fedezetlenségi díj meg nem fizetése esetén a biztosító ugyanazt az eljárást követi, mint a biztosítási díj meg nem fizetése esetén, azaz a fedezetlenségi díj meg nem fizetése is a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnéséhez vezet.
A MABISZ, a biztosítók díjhirdetésével együtt, az alábbiakban teszi közzé a fedezetlenségi díjak 2011. évre érvényes tarifáit az egyes kategóriákban:
| Személygépkocsi | Ft/nap |
| 0-37 kW | 270 |
| 38-50 kW | 320 |
| 51-70 kW | 350 |
| 71-100 kW | 430 |
| 101-180 kW | 500 |
| 180-kW felett | 560 |
| Motorkerékpár | |
| 1-12 kW | 100 |
| 13-35 kW | 100 |
| 36-70 kW | 110 |
| 70 kW felett | 110 |
| Autóbusz | |
| 10-19 férőhely | 330 |
| 20-42 férőhely | 740 |
| 43-79 férőhely | 740 |
| 79 férőhely felett | 1050 |
| Trolibusz | 1020 |
| Tehergépkocsi | |
| 500-3500 kg | 300 |
| 3501-12000 kg | 640 |
| 12000 kg felett | 960 |
| Vontató | 1650 |
| Mezőgazdasági vontató | 100 |
| Pótkocsik, félpótkocsik | |
| 1-750 kg össztömeg | 100 |
| 751-10000 kg össztömeg | 100 |
| 10000 kg össztömeg felett | 100 |
| Lassú jármű | 100 |
| Munkagép | 100 |
| Segédmotoros kerékpár | 0 |
| 4 kerekű segédmotoros kerékpár | 100 |
A táblázatból látható, hogy egy adott időszakra számított fedezetlenségi díj jóval magasabb az adott járműkategória ugyanekkora időszakra eső „normál” biztosítási díjánál. Ez szándékosan van így, a jogalkotó ezzel is ki akarja kényszeríteni a jogkövető magatartást, a felelősségbiztosítás megkötését és díjfizetéssel való hatályban tartását. A jogszabály nem ad lehetőséget sem a fedezetlenségi díj elengedésére, sem a részletfizetés engedélyezésére.
Azt javasoljuk tehát, hogy mindent kövessenek el azért, hogy esetükben ne álljon elő fedezetlenségi időszak, ezért ha a befizetési csekk nem érkezik meg, a banki átutalás, inkasszó nem történik meg a fizetési határidőt megelőzően, akkor feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal, illetve bankjukkal és jelezzék a problémát. Ha pedig hosszabb ideig nem használják a járművüket és nem akarnak erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, akkor a közlekedési hatóságnál vonassák ki ideiglenesen a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben mentesülhetnek a díjfizetés terhe alól erre az időszakra!
› 2010. évi fedezetlenségi díjak
Forrás: MABISZ
.








