A kishaszonjármű piac az októberi kisebb megtorpanás után ismét növekedést mutat. A nagyhaszon jármű értékesítés tovább folytatódó emelkedést és éves összehasonlításban már kumulált növekedést mutat 2009 hasonló időszakához képest. Cikkünkben a részletes táblázatokkal próbáljuk az értékesítési adatokat szemléltetni – tájékoztatott a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.

A kishaszon járművek területén a javulás az utóbbi időszakban hónapról hónapra is emelkedő tendenciája az októberi megtorpanást követően novemberben folytatódott. Ez azt jelenti, hogy a kishaszon járműveket elsősorban használó kis-, és középvállalatok helyzete stabilizálódik, munkájukhoz egyre inkább szükség van ezekre a járművekre, illetve régebbi járműveik lecserélésére. (A jobboldali táblázatban a 15 to feletti járművek találhatók.) A kishaszon jármű forgalomban több mint 90% a vállalati értékesítés aránya. Itt is megfigyelhető az a trend, hogy az év eleji jelentős 56%-os visszaesés 22%-ra mérséklődött.

Az új nagyhaszon járművek értékesítése területén folytatódott az a trend, amely 2009. november hónaphoz képest jelentős növekedést mutat. Az első negyedévi 45% visszaeséshez képest időarányosan a nagyhaszon jármű piac 38 %-kal felette van az előző év hasonló időszakának. Fontos lenne, hogy a kormányzat azonos környezetvédelmi mércét alkalmazzon a használt és az új tehergépkocsik magyarországi forgalomba helyezése feltételéül és megszűnne a használt import indokolatlan verseny előnye. (SL)
Forrás: Integrátor Fórum
ACEA sajtóközlemény- Új haszongépjármű regisztrációs adatok 2010.11.hó, Európai Únió tagországaiban
Mellékelten adjuk közre az ACEA sajtóközleményét az EU+ EFTA országokban 2010.novemberében forgalomba helyezett haszongépjárművekről
Forrás: MGE
.








