Amit ma megvehetsz, azt tegnap oda kellett szállítani – tarthatná a közmondás, ha lenne ilyen. Az viszont bizonyos, hogy a gumipapucstól a plazmatévéig minden, ami az áruházakban, hipermarketekben kapható, végül közúton kellett, …

… hogy eljusson a polcokra, kirakatokba. Ez a logisztikai dolgozóknak olyan egyértelmű, mint a raklap, ugyanakkor a vásárló nem is gondol arra, hogy mennyi idő, munka és felelősség árán jutott el a termék a gyárból az ő kosaráig.
A logisztikai szakmán kívül azonban van még egy csoport, amelyik szintén számol azzal, hogy A pontból B-be kamionon vagy teherautón kell, hogy mozogjon az áru, amelynek kilója – bizonyos esetekben – drágább, mint a legnemesebb fémé. A szállítmányozásra szakosodott bűnözők mindent bevetnek és bármit megtesznek azért, hogy rátehessék a kezüket a kiszemelt kamionra és a szállított értékekre. Bármit megtesznek, gyakran még a sofőrt is beszervezik, de ha ez sem elegendő, akkor képesek gyilkolni is azért, hogy megszerezhessék a zsákmányt.
A nemzetközi feketepiacokon aztán gyorsan értékesítik is, hiszen az eredeti ár töredékéért kínálják a vadonatúj termékeket és ki tudna ellenállni egy ilyen „nagyszerű” ajánlatnak?! A „leesett a kamionról” szójáték bizonyos körökben jópofán hangzik, de a szállítmányozásból adódó veszteségeket végül mindannyian meg kell, hogy fizessük.
Feketepiaci törvények
A hétköznapi ember persze boldog, ha töredék áron juthat hozzá egy új televízióhoz vagy mobiltelefonhoz. Nagy boldogságában abba persze bele sem gondol, hogy ezzel ő maga is bűnrészessé válik, közvetve pedig olyan bűnözői csoportokat támogat, amelyek a feketén szerzett jövedelmet a szervezetük finanszírozásához, korrupcióra vagy éppen fegyverekre fordítják.
Papp Róbert, a DHL Supply Chain magyarországi biztonsági igazgatója szerint: „Azok a bűnszervezetek, amelyek a bűncselekmények eme fajtára álltak rá nagyon jó kapcsolatokkal, kommunikációs eszközökkel, nagy teljesítményű gépkocsikkal és módfelett jó „motivációs” rendszerrel rendelkeznek. A feketepiacon megszerzett jövedelem pedig azonnal mozdítható tőkét, így jelentős hatalmat jelent számukra. Ezek a csoportok mindig egy lépéssel előttünk járnak, ezért az egyetlen lehetőségünk az összefogás.”
Transported Asset Protection Association
A gazdasági válság hatására a szállítmányozási bűncselekmények száma tovább nőtt, amely komoly kihívást jelent a nemzetközi ellátási láncokon fuvarozott termékek tulajdonosainak. Azért persze ők sem ülnek tétlenül. A Transported Asset Protection Association (TAPA), azaz a Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetsége egy globális szervezet, amelyet a multinacionális márkák, gyártók, szállítmányozó cégek és bűnüldöző szervek képviselői hívtak életre. A TAPA tagjainak közös és legfőbb célja, hogy a szállítmányozással kapcsolatos bűncselekmények számát visszaszorítsák és az ebből származó veszteségeket csökkentsék. A több mint 600 tagot számláló szervezet hatékony érdekérvényesítő erővel bír, mivel a tagok képviseletét a logisztikai és biztonsági csúcsvezetők látják el. A TAPA kiváló fóruma a tapasztalatok és bevált módszerek cseréjének, de emellett a tagság komoly kapcsolati tőkét is jelent.
A TAPA 2010-es évzáró konferenciáját október 21-22-én tartotta Budapesten – nem is véletlenül. Hazánk, az Európai Unió tagjaként, szintén érintett a témában. Amellett, hogy számos multinacionális nagyvállalat jelentős gyártóbázisokat üzemeltet az országban, Magyarországon fontos szállítmányozási tranzitútvonalak haladnak. A magyar bűnüldöző szervek jól ismerik a problémát, de a hazai bűnözők még egy lépéssel előrébb járnak. Ők már szoros együttműködésben tevékenykednek a szállítmányozásra szakosodott nemzetközi bűnbandákkal, így legfőbb ideje, hogy a rendőrségünk is régiós szinten kezelje a helyzetet.
A TAPA az eszmecserén és kapcsolatépítésen kívül számos szolgáltatást nyújt tagjainak. Ilyen például az IIS (Incident Information Service – Incidens Információs Szolgálat) vagy a közös (összeurópai) szállítmányozási bűntérkép, amelyekkel hatékonyan felismerhetőek és megelőzhetőek a kamionok elleni támadások. A szervezet – köszönhetően a nemzetközi és állami bűnüldöző szervekkel ápolt szoros kapcsolatának is – eredményesen veszi fel a harcot a szervezett bűnözői csoportokkal szemben, amelyek tevékenysége nem ismer határokat, földrajzi értelemben sem. A nemzetközi bűnözéssel szemben csak szervezetten lehet fellépni, hiszen az Angliában ellopott kamion vagy eltulajdonított áru lehet, hogy éppen Litvániában fog elő- és a feketepiacra kerülni.
A szállítmányozással kapcsolatos bűncselekményekből származó veszteségek – a műfajból adódóan – mindig jelentősek. Gál László, az OS Security ügyvezető igazgatója ekképp magyarázza: „Egy eredményes bankrablás vagy ATM lopás a legrosszabb esetben is csak 10-20 millió forint kárt okozhat, de csupán egy-két raklapnyi eltulajdonított mobiltelefon már százmilliós veszteséget jelent a tulajdonosának. A bűnözők rizikója is kisebb, hiszen amíg az objektumokat 24 órában őrizzük, addig milliárdok gurulnak napi rendszerességgel Európa közútjain szinte védtelenül.”
A TAPA, felismerve az ellátási láncokat fenyegető problémát, olyan protokollokat és módszereket fejlesztett ki, amelyek jócskán megnehezítik a bűnözők dolgát. A tagok, gyártók és szállítmányozók mellett, számos vállalkozás van, amely a TAPA céljaival egyetértésben kínál megoldásokat a védekezéshez.
A SECTRAN Kft – amely az egyetlen magyar tagja a szervezetnek – egyedülálló logisztikabiztonsági megoldását javasolja a hatékonyság növeléséhez. Muray Melinda, ügyvezető igazgató a megelőzés mellett teszi le a voksát: „A Driver Identification Database (DIDb) egy olyan rendszer, amelybe csak „tiszta” sofőrök kerülhetnek be. A gyártók és logisztikai cégek igénye nőttön-nő a megbízható munkaerő iránt, mert sajnos az esetek többségében nemcsak a füles jön bentről, hanem az elkövető maga is bennfentes.”
Milliók, milliárdok a veszteséglistán
A szállítmányozással kapcsolatos bűncselekményekből származó veszteség 170,6 millió Eurót tesz ki csak az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban. A TAPA IIS 2008-as összesített adatai szerint ez 3.756 incidensből adódik össze, de ne felejtsük el, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. A TAPA statisztikája kizárólag a tagok által elszenvedett károkra vonatkozik, így a teljes veszteséget régiós vagy globális szinten még megbecsülni is nehéz. Az anyagi kár mellett pedig számolni kell olyan addicionális veszteségekkel, amelyek jogi és morális szempontból is növelik a veszteséglistát. A kamion megrongálódott vagy eltűnt, a sofőr megsérült, így kiesik a munkából, az áru elveszett és nem jut el a célállomásra, valamint a vevő nem jut hozzá a megrendelt és betervezett termékekhez és így tovább. Törékeny helyzet ez, amelyben valamilyen módon mindenki veszít: pénzt, időt, munkaerőt és energiát.
A leggyengébb láncszem mindig a szállítmányozási útvonal, A és B pont között. Az áru, amely – bármiről is legyen szó – nagy mennyiségben jelentős értéket képvisel, el kell, hogy jusson az értékesítés helyére. A raktárakat szigorúan őrzi a kamerákkal, riasztókkal és fegyverekkel felvértezett biztonsági személyzet, de mi van a kerítéseken túl? A teherautó ponyvája korántsem nyújt biztos védelmet a bűnözők ellen és a kamionsofőr magányossága egyben kiszolgáltatottsága is. Ugyanakkor minden, ami a raktárak mélyén van, egyszer el kell, hogy induljon gyakran több ezer kilométeres útjára és ekkor nem marad más, mint a Jóreménység és bizalom. És most már a TAPA.
| A Transported Asset Protection Association (TAPA), azaz a Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetsége multinacionális gyártó vállalatok, logisztikai ügynökségek, teherfuvarozó cégek, bűnüldöző szervek, valamint egyéb külső érdekcsoportok egyedülálló nonprofit szervezete és fóruma. A több mint 600 tagot számláló egyesület célja a nemzetközi ellátási láncokon elszenvedett veszteségek csökkentése és megelőzése. A TAPA napjainkra az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) körzetén túl már amerikai és ázsiai régióban is jelen van és a szervezet tagsága minden évben nőttön-nő. A TAPA tagvállalatainak, a vezető nemzetközi márkák és azok logisztikai és szállítmányozó kiszolgálóinak éves forgalma meghaladja a 900 milliárd US dollárt. A tagok képviseletében a legmagasabb szintű gazdasági, logisztikai és biztonsági vezetők, döntéshozók közösen keresik a válaszokat a szállítmányozással kapcsolatos szervezett bűnözés egyre növekvő kihívásaira. |
Schütz Gergely
Forrás: Tranzit Online
.








