Július óta a Waberer’s Holding kis- és közepes méretű vállalkozások füzérévé alakítja át fuvarozói üzletágát, az 1700 vontatóval dolgozó Waberer’s Internationalt, és támogatja a 30-100 járművel fuvarozó társaságok alapítását – írta a Világgazdaság október 25-én megjelent száma.
Wáberer György elnök-vezérigazgató szerint a nagyvállalati rendszer már korábban elérte hatékonyságának felső határát, ezért többlépcsős átszervezésbe kezdett a cég, amely egyébként ebben az évben mintegy 15 százalékos árbevétel-növekedésre számít a megbízások száma, illetve a futásteljesítmény alapján.
Az átalakítási folyamat már januárban elkezdődött: a Waberer’s Internationalt 17 önálló költséghely alá szervezték, így az egyenként 100 kamiont irányító csoportok teljesítményét már össze lehet hasonlítani, ami egészséges versenyhelyzetet teremt. Mivel azonban az alkalmazott csoportvezetővel szemben a tulajdonos sosem nézi, hogy mikor jár le a munkaideje, e szemlélet alsóbb vállalati szintekre való kiterjesztésével a teljesítmény fokozható, indokolta a kft-alapítások szorgalmazását az elnök-vezérigazgató.
Július óta már hat olyan társaságot alapított a Waberer’s Holding – közösen az alkalmazottaival vagy külső vállalkozókkal –, amelyek az eddig a szakmában megszokott alvállalkozói rendszerre hasonlítanak. E kezdeményezés azonban számos tekintetben előnyösebb annál: a gazdasági folyamatok és a piaci körülmények gyors és váratlan változására a kis- és közepes vállalkozások rugalmasabban reagálhatnak, ugyanakkor a hatékonyságot növelő technológiák értékarányos beszerzésében, a megbízások finanszírozásában, a hosszú távú megbízások megszerzésében – ahol a nagyvállalati szerkezet versenyképesebb – a holding hátteret biztosít azzal, hogy az új cégeknek bérbe adja a nagy tételben beszerzett járműveket, és azok karbantartása mellett biztosítja az üzemanyagkártyát és az autópálya-matricát is. A franchaise-rendszerre hajazó megoldásban a holding adott kilométernyi futásteljesítményt biztosít a kis cég számára, és az annak fizetendő díjat az üzemanyagárszint változásának megfelelően egy képlettel szabályozzák.
Wáberer György a hatékonyság növelésében látja a piaci pozíció erősítésének lehetőségét. Miután a cégcsoport eredményesen átvészelte a válság legrosszabb hónapjait, a harmadik országbeli (hazánkat nem érintő) forgalma mára csaknem duplájára nőtt a válság előtti időszakhoz képest, vagyis munkát vett el a nyugat-európai cégektől.
Forrás: Magyar Közlekedés
.








